Nem fogadta a területileg illetékes fővárosi kórház a salgótarjáni betegeket - mentőhelikopter s...

Miskolc, 2007. június 5. (MTI) - Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (OITI) a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - két fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállított a salgótarjáni kórházból Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa a szaktárca nyilatkozatára reagálva úgy fogalmazott, hogy a szakminisztérium által meghatározott területi ellátási kötelezettség elnevezésű lista alapján sem sürgősségi, sem egyéb szakterületen a salgótarjáni kórház nem tartozik a miskolci, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházhoz.

A két budapesti férfi a 21-es főúton, a pásztói gyorsítósávon a hajnali órákban szenvedett súlyos sérülést - mondta Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bercsényi Lajos, a kórház főigazgatója elmondta: a traumatológiai osztályon megállapították, hogy a sérültek idegsebészeti ellátására van szükség, s lépéseket tettek az ellátás biztosítása érdekében, tekintettel arra, hogy ilyen osztály Salgótarjánban nincs.

A salgótarjáni megkeresést a területi beosztás szerint illetékes budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, valamint a fővárosban szintén megkeresett Traumatológiai Intézet is elutasította - erősítette meg az intézményvezető, aki arra is kitért, hogy a szaktárca információs irodája nem tudta megmondani, hová tartozik idegsebészetileg a salgótarjáni kórház.

A betegeket végül a területileg nem illetékes miskolci megyei kórház vette át, ahová mentőhelikopter szállította őket.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa a történtekről az MTI-nek elmondta: a salgótarjáni kórházi vezető kedd délelőtt kereste meg kérésével, hogy fogadja a két baleseti sérültet, ugyanis a szükséges idegsebészeti beavatkozást Salgótarjánban nem tudják elvégezni, máshol pedig nem fogadták őket.

A sérültek állapotáról elmondta: a vizsgálatok még folyamatban vannak, de mindkét sérültnek súlyos, életveszélyes az állapota, s mindkettejüknél idegsebészeti beavatkozásra van szükség.

A miskolci kórház főigazgató-főorvosa hangsúlyozta: április 1-jéig hozzájuk tartozott a salgótarjáni kórház, azóta viszont Budapesthez, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézethez tartozik.

Úgy fogalmazott, hogy korábban már több alkalommal jelezte, s most ismét levélben jeleznie kellett az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy rossz a területi beosztás, de ezekre a felvetéseire elmondása szerint eddig még semmilyen választ sem kapott.

Bognár László, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatója szerint nem történt szakmai mulasztás az esettel kapcsolatban. Hozzátette: intézményüket délelőtt 10 órakor hívták fel Salgótarjánból, majd az OITI ügyeletes orvosa közölte velük: épp a baleset helyszínétől nem messze szolgálatban áll egy főorvos kollégájuk, aki szívesen segít a további konzultációban. Munkatársunkat azonban egyáltalán nem hívták fel - közölte az igazgató, aki hangsúlyozta: a baleset miatt segítséget kérő salgótarjáni intézmény részlegesen valóban az OITI-hez tartozik. Ez elsősorban a neurotraumás betegek esetére vonatkozik, "mi idegsebészettel látjuk el a régiót" - fogalmazott.

A minisztérium MTI-hez megküldött közleménye szerint az eset megnyugtató kivizsgálásához szükség van az Egészségbiztosítási Felügyeletet közreműködésére. Mindazonáltal a tárca tájékoztatásából kiderül: "az eddigi ismeretek birtokában a beteg ellátására ott került sor, ahol a sürgősségi ellátórendszer szerint ez indokolt. Nem világos, hogy a salgótarjáni kórházból miért próbáltak budapesti átvevő intézményt találni."

"Sürgősségi esetben nem a területi ellátási kötelezettség számít, hanem az, hogy melyik kórház tart ügyeletet az adott szakmában. Itt kötelező a beteg ellátása, amelyért az OEP-finanszírozást meg is kapja" - fogalmazott a minisztérium.

Csiba Gábor, a minisztérium nyilatkozatával kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a sürgősségi ellátást a betegek már megkapták a salgótarjáni kórházban, a végleges ellátáshoz keresték a területileg illetékes kórházat. Mint mondta, Miskolcon, a megyei kórházhoz sem sürgősségi, sem egyéb szakterületen - a területi ellátási kötelezettség meghatározása alapján - nem tartozik a salgótarjáni kórház, ennek ellenére fogadta a súlyos, életveszélyes sérülteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra