Meglepő, mitől félnek leginkább a magyarok

Míg globális szinten a koronavírus mellett a munkanélküliség a legfőbb félelme a lakosságnak, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az egyik legalacsonyabb az említése e kettőnek - derült ki az Ipsos legfrissebb felméréséből, amely 27 ország lakosságának véleményét tükrözi.

Az Ipsos havonta készíti el a What worries the world? című felmérését, amelynek eredményét a koronavírus-járvány terjedése erősen befolyásolta az elmúlt időszakban. Mostanra az általános félelmek közt első helyen a COVID-19 áll: 27 országból 11 esetében foglalja el a képzeletbeli dobogó csúcsát, a válaszokat összesítve a lakosság 43 százaléka aggódik emiatt. Ugyanakkor a vírussal is nyilvánvaló összefüggésben álló munkanélküliség mostanra hasonló veszélyt jelent globális szinten, az emberek 40 százaléka mondta, hogy nyugtalanítónak tartja a helyzetet ebből a szempontból.

Koronavírus: egyre lazábban védekeznek a magyarok Az Ipsos egy másik kutatásából kiderült, hogy bátrabban közlekedünk és találkozunk másokkal, továbbá kevesebbszer mosunk kezet, de gyakrabban hordunk arcmaszkot. Részletek itt.

Magyarország a világátlagtól jelentősen eltérő képet mutat továbbra is, sőt még nagyobbra nyílt az olló a félelmeket illetően. Míg világszinten 39 százalék válaszolta, hogy véleménye szerint országában jó irányba haladnak a dolgok, hazánkban ez a arány 23 százalék csupán, tehát meglehetősen pesszimisták vagyunk. Nálunk már csak Chilében és Dél-Afrikában látják sötétebben a helyzetet.

Mi aggódunk a legjobban az egészségügy miatt

Az egészségügy problémái aggasztják a legjobban a magyarokat (56 százalékos említéssel globális szinten a legmagasabb érték). De hasonló súllyal jelenik meg a kimutatásban a korrupció (54 százalék, ami szintén a legmagasabb érték a világon) és a szegénység is (49 százalék, ami a harmadik legmagasabb érték Oroszországot és Kínát követően).

A világot második helyen foglalkoztató munkanélküliség a magyarok számára továbbra sem dobogós félelem: a megkérdezettek 26 százaléka említette, súlya nem változott az elmúlt hónapokban sem. Még annak ellenére sem, hogy a koronavírus-járvány hatására itthon is rengetegen vesztették el állásukat vagy csökkent a keresetük. De a felmérés szerint a COVID-19 miatt sem izgulunk túl sokat, ez júliusra már csak a hetedik legégetőbb veszély Magyarország állampolgárai számára (15 százalékos említési aránya a legalacsonyabb a vizsgált 27 ország közül).

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra