Még napokon keresztül fájhat a feje

Szombaton az átvonult hidegfront mögött már nem csak gyenge fronthatás érvényesül, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek. A megterhelő időszak a frontérzékenyek mellett másokat is megviselhet..

Szombaton kelet felé távozik a hidegfront, ezért ha kifejezetten csak a frontra érzékeny, mérséklődnek majd az előző napon tapasztalt panaszai. Tartósabb tünetekre akkor készüljön, ha érzékeny a szélre. Ebben az esetben továbbra is alvásproblémákkal küzdhet, és nem csoda, ha a hetek óta tartó frontos időszak miatt már nehezen viseli a kialvatlanságot. Éppen ezért próbáljon lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve vegyen egy levendulás fürdőt.

Napközben a fejfájása Önnél is erős lehet, továbbra is borsmenta tea, illetve több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt. Estétől a melegfronti tünetek erősödése, a migrénhajlam fokozódása várható.

Idegi feszültségét szintén csökkentheti levendulával, párologtasson például l evendula-illóolajat a lakásban. A tartósan fennálló szélterhelés sokak szervezetét kimeríti.

Ezt a humánmeteorológiai helyzetet a gyerekek is nehezen viselik, Szeleburdivá, sőt, akár kötekedőkké, agresszívebbekké is válhatnak. Kösse le a figyelmüket vidám programokkal.

Levendulatea enyhítheti a panaszokat

A szabadtéri tevékenységek idejére öltözzön rétegesen, a szél miatt a sok napsütés ellenére ugyanis több fokkal csökken a hőérzet. A kevésbé szeles északkeleti és délnyugati vidékeken azonban jól felöltözve ajánlott sétát tenni a friss, tiszta levegőn, a napsütés hatására javulhat a hangulat is, emellett a napfény segít a D-vitamin képződésében is.

A közlekedést elsősorban északnyugaton és a középső megyékben nehezíthetik erős, a Tiszántúlon időnként viharos széllökések, melyek ronthatják a járművek menetsatbilitását. Kezdetben még többfelé találkozhat nedves, csúszós útszakaszokkal, vezessen lassan és óvatosan! Napközben a türelmetlen, ingerlékeny sofőrök miatt is megnő a balesetveszély, tartson nagyobb követési távolságot - tanácsolja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra