Magyarországot nem veszélyezteti a foszforral teli szerelvény Ukrajnában történt balesete

Budapest, 2007. július 17. (MTI) - Nem jelent semmiféle veszélyt Magyarországra a jelenlegi információk szerint az ukrajnai Lemberg (Lviv) területen bekövetkezett vasúti baleset, amelynek következtében foszfor szivárgott ki több tartálykocsiból - tájékoztatta az MTI-t Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden.

A magyar katasztrófavédelem hivatalos megkeresésére az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a balesetet helyi szintű veszélyhelyzetnek minősítik - mondta el a helyettes szóvivő.

Közlése szerint az ukrán partnerszervezet kötelezettséget vállalt, hogy ha a baleset következménye bármilyen módon érintené Magyarország területét, erről időben tájékoztatnak.

A Lemberg (Lviv) megyei Buszk körzetében hétfőn este felborult egy sárga foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, és hat tartálykocsi kigyulladt.

A baleset Ozsidov állomás közelében történt, Lembergtől 80 kilométerre keletre. Következményei mintegy kilencven négyzetkilométeres körzetet érintettek, 14 település került veszélybe. A környékről 800 embert telepítettek ki.

A helyi katasztrófavédelmi központ tájékoztatása szerint a szerelvény, amely a kazahsztáni Dzsambulból tartott a lengyel határ felé, 58 vagonból állt. Az egyikből szivárogni kezdett a foszfor, majd meggyulladt, a tűz pedig átterjedt a szomszédos tartályokra. Tizenöt kocsi kisiklott és felborult. Hat tartálykocsi lángban állt, a tűzet csupán hat óra elteltével sikerült megfékezni.

A mentéshez mintegy ötszáz tűzoltót és 220 rendőrt vezényeltek a térségbe. Közülük 15-en megsérültek, 13 ember állapota súlyos, őket kórházban ápolják.

A rendkívül gyúlékony sárga foszforral való érintkezés agy-, csontsérüléssel, valamint májsorvadással jár.

A balesetet követően az ukrán hatóságok vegyi riadót rendeltek el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra