Magyarország túl sok energiát fogyaszt

Ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor az emberiség fogyasztása június 14-én lépte volna át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni. Így több mint 2 bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják az emberiség igényeit - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében.

Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. "Bár az európai országok között nem kiemelkedő, világviszonylatban Magyarország ökológiai lábnyoma rendkívül magas" - hangsúlyozza Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

Túl sok energiát fogyasztunk

A szakember szerint Magyarország esetében a legnagyobb környezetterhelést az energiafogyasztás jelenti, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozók biztosítják. Ez teszi ki az ország lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el továbbá az élelmezés, amely az ország lábnyomának egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani.

túlfogyasztás, környezetvédelem, természeti erőforrások, energiafelhasználás, állattenyésztés,
Fél év alatt feléljük az éves erőforrásainkat. Fotó: 123rf

Tavaly augusztus 1-jére esett a túlfogyasztás világnapja, az év hátralévő részében a Föld csupán "hitelezte" erőforrásait az emberiség számára. Idén az európai túlfogyasztás napja május 10-ére esett. Az országonkénti bontás szerint Magyarország június 14-én érte el a túlfogyasztás napját, korábban, mint tavaly. 2018-ban ugyanis még június 20-ára esett ez a nap.

Veszélyben a Föld

A fenntarthatóságra mindenkinek törekednie kell: a kormányoknak, döntéshozóknak, vállalatoknak és az egyéneknek egyaránt. Magánemberként is sokat lehet tenni a Föld természeti értékeinek megőrzéséért, egyebek között a húsfogyasztás csökkentésével, az egyszer használatos műanyagok kiiktatásával és a szezonális étkezéssel. További tippeket itt olvashat!

A túlzott fogyasztás következtében a Föld természeti értékei is veszélybe kerülnek. Magyarországon a felszíni vizek kevesebb mint 20 százalékának jó az ökológiai állapota. Eredetileg az ország területének körülbelül 23 százalékát érintették a hazai folyók természetes árterületei, mára az ország folyóinak és természetes árterületeinek több mint 90 százaléka eltűnt, és ezáltal a biológiai sokféleség is nagymértékben csökkent. A bolygó és a közvetlen környezet egészségétől azonban az ember saját léte is függ: globálisan a természet évente 125 milliárd dollár értékű szolgáltatást nyújt az emberiség számára, többek között termőtalaj, élelmiszer, friss víz és tiszta levegő formájában.

Katarban a legrosszabb a helyzet

Az országonkénti lista élén tavaly óta Katar áll, ahol mindössze másfél hónap alatt, február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. A közel-keleti országot a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), majd az Egyesült Arab Emirátusok (március 8.), Bahrein (március 10.) és Kuvait (március 11.) követi. A lista másik végén lévő országok december közepe-vége felé érik el a túlfogyasztás napját, ilyen például Marokkó, Indonézia, Niger, Mianmar, valamint Kirgizisztán. De vannak országok, amelyek ennyi idő alatt sem használják fel az egy évre elegendő erőforrásokat, például Eritrea, Burundi, a Kongói Köztársaság, Banglades és Madagaszkár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra