Különleges kendővel előzhető meg a fertőzés

Egy amerikai kutatásból az derült ki, hogy minden intenzív osztályon fekvő beteg fertőtlenítő kendőkkel történő rendszeres mosdatása 44 százalékkal csökkentette a veszélyes vérmérgezések kockázatát.

A stratégia a szaklapban megjelent tanulmány szerint hatékonyabbnak mutatkozott az akár halált is okozó methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) fertőzések visszaszorításában, mint a fertőzött betegek szűrése és izolálása.

A randomizált kísérlet során az irvine-i Kalifornia Egyetem kutatói Susan Huang vezetésével 74 256 beteg adatainak elemzésével hasonlították össze 43 kórház módszereit. A győztes gyakorlat az úgynevezett "általános dekolonizáció" lett, mely során az intenzív osztályon fekvő betegek nazális mupirocin antibiotikumot kapnak naponta kétszer öt napon keresztül, és az intenzíven való tartózkodásuk teljes időtartama alatt klórhexidinnel átitatott fertőtlenítő kendőkkel mossák le őket naponta.

"Az intenzív osztályon kezelt betegek általános dekolonizációja bizonyult a leghatékonyabb stratégiának, amely 37 százalékkal szorította vissza az MRSA-pozitív klinikai kultúrákat, és 44 százalékkal a bármilyen kórokozó által okozott vérmérgezéseket" - foglalták össze az eredményeket a tanulmány szerzői.

A kutatók azt is elmondták, hogy a módszer a beteg bőrén lévő kórokozók számának csökkentésével fejti ki hatását, ezáltal megvédi az intenzív osztályon fekvő beteget saját mikrobiótájától a fertőzésekre való hosszú fogékony időszakban. A mikrobák számának csökkentése ezen kívül a kórokozók betegről-betegre történő átvitelének esélyét is csökkenti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra