Kritikus állapotok az orosházi sürgősségin

HáziPatika

Lapinformációk szerint Orosházán felmondott az SBO (Sürgősségi Betegellátó Osztály) osztályvezető főorvosa, vele együtt a főnővér is, de állítólag mások is erre készülnek. Mostanra lett ugyanis elegük a ki nem fizetett pluszmunkából.

"Bűncselekményben nem veszünk részt"

Januárra így akár ki is ürülhet az SBO Orosházán, bár a menedzsment szerint nincs gond, mert sorra jönnek a jelentkezők az üres helyekre - írja a hvg.hu.

Minden ápoló felmondott az ajkai intenzíven

2018. szeptember 7-én számoltunk be róla, hogy minden ápoló felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán. 2018. október 31-én pedig kiderült, melyek azok a magyar nagyvárosok, ahol már nincs is orvos.

Kritikus állapotok uralkodnak az orosházi sürgősségin
Kritikus állapotok uralkodnak az orosházi sürgősségin

Mint írják, szívzűrre hivatkozva mondott fel az orosházi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának főorvosa. Dankó Alpár azt mondja, hogy nem kockáztat tovább, fontosabb az egészsége és a családja. A főorvos a szívzűr okairól már kevésbé készségesen beszélt, azzal próbálta elütni az okot, hogy a kórházi munka mellett mentőzik, mentőhelikopterezik, de besegít a térség orvosi ügyeletének a szervezésében is, elege lett.

A lap szerint ezen felül a takarékoskodás jegyében a főigazgató olyan változtatásokat tervez az intézményben, amiket az ott dolgozók egy része - éppen a szigorú előírások miatt - vállalhatatlannak tart.

A lap információi szerint más oka is lehetett az idegeskedésnek. Úgy tudni, a kórház feladatait vállalkozásban elvégzőknek járó pénzt hónapok óta nem fizeti ki az intézmény. Állítólag száz-százötven óra túlmunkáért járó összegekkel - egyeseknek százezrek, de akad, akinek egy-két millió - tartozik a kórház. Mivel ugyanis az SBO nonstop működését az alkalmazottakkal a kötelező túlórákkal együtt sem tudják biztosítani, így kénytelenek külsősöket is bevonni a sürgősségi törvényes működéséhez, amire, úgy tűnik, nincs elegendő forrás.

A főorvos és a főnővér most a felmondási idejét tölti (ők már október közepén felmondtak), de ezekben a napokban újabb vállalkozók bonthatják fel a kórházzal kötött megállapodásukat. Egyelőre minden esetre a kórház honlapján az SBO főorvosi és főnővéri állására írtak ki pályázatot.


Négy hónapja egy fillért nem utalt a kórház

"Egy gyűlésen felállt a gazdasági igazgató, és azt mondta, hogy az intézmény jól áll, mert nincsenek hatvan napon túli kötelezettségei, erre a teremben ülők felhördültek, mivel a jelenlévők közül sokaknak már legalább négy hónapja egy fillért nem utalt a kórház" - próbálta megértetni egy példával egy dolgozó, hogy mi verte ki végül a biztosítékot sokaknál. Szerintük a menedzsment mintha nem is lenne tudatában annak, hogy sokan ingyen végzik el a pluszmunkát.

"Most éppen nyolc vállalkozó orvos fogalmazza a felmondását, de szerződést bont a szakdolgozókat, ápolókat a cégen keresztül foglalkoztató vállalkozás is. Így nagyjából januárra kiürülhet a sürgősségi betegellátó osztály, a negyven helyett marad az ugyanannyi munkára tizennyolc szakdolgozó. A menedzsment reakciója az volt, hogy az alkalmazottak majd beállnak pluszban, de mi nem fogunk bűncselekményben részt venni" - mondta egy neve elhallgatását kérő kórházban dolgozó.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag