Kötelező oltás: aggasztó a helyzet az oktatásban

Lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből - figyelmeztetett Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Egy hazai szakértő szerint vissza kellene hozni a kijárási tilalmat .

Az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak hétfőig kellett tájékoztatást kapniuk arról, hogy ha eddig még nem tették meg, december 15-éig fel kell venniük a védőoltás első adagját. Ugyanakkor azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást - mondta a Népszavának Horváth Péter.

Mint azt a szakember kiemelte: azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik kényszer hatására sem fogják kérni a vakcinát. Szerinte lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből.

Valószínű, hogy sok pedagógus a kényszer hatására sem fogja beoltatni magát.
Valószínű, hogy sok pedagógus a kényszer hatására sem fogja beoltatni magát. Fotó: Getty Images

Aggódnak az igazgatók

Horváth Péter úgy látja egyébként, hogy az igazgatók "kifejezetten aggódnak". Ezt támasztja alá a Népszava értesülése is, miszerint egy vidéki városi iskolában a 70 fős tanári karból 20-an még nem vették fel az oltást, az intézményvezető pedig attól tart, az iskola működését veszélyeztetheti, ha a többségük továbbra sem lesz hajlandó beoltatni magát.

A lap megkereste a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, Totyik Tamást is. A szakember úgy véli, 3-5 százalék között lesz azoknak a pedagógusoknak az aránya, akik a kötelezővé tétel ellenére is el fogják utasítani az oltást , ami több ezer tanárt jelent.

A saját klinikai tapasztalataink alapján általában hét-nyolc oltatlanra jut egy oltott beteg az intenzív osztályokon - mondta el Zacher Gábor toxikológus Koviduma című műsorában. A toxikológus szerint két-három oltás után is kórházba lehet kerülni , de ennek nagyon alacsony a valószínűsége.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra