Koronavírus: szigorítanak a szomszédban

A romló járványhelyzet miatt Szlovéniában az otthonról dolgozóknak is védettségi igazolással kell rendelkezniük. Egyre több a beteg Szerbiában is, Romániában pedig már száz fölé ugrott a napi halálesetek száma.

Azoknak is védettségi igazolással kell rendelkezniük Szlovéniában, akik otthonról végzik a munkájukat - közölte a Munka- és Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium. A rendelet szerint minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, olyan intézményben dolgozik, vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye. A kivételek között pedig nem szerepel az otthoni munkavégzés - tették hozzá. Ezért azoknak is, akik otthonról dolgoznak, hetente kell koronavírus-tesztet végezniük, az eredményről pedig értesíteniük kell a munkáltatójukat.

Minden szlovén dolgozónak kötelező a COVID-igazolvány

A ljubljanai kormány döntése értelmében múlt szerdától az állami és a magánszektorban egyaránt mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott COVID-igazolvánnyal. Ez vonatkozik az ügyfelekre is. Bárki bármilyen szolgáltatást vesz igénybe, ahhoz védettségi igazolást kell felmutatnia. Kivételt képeznek az alapvető élelmiszereket forgalmazó üzletek, illetve gyógyszertárak, de csakis abban az esetben, ha nem bevásárlóközpontokban működnek. Novembertől az állami hivatalokban pedig már nem lesz elég a negatív teszt. Csakis oltási vagy gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik munkájukat a dolgozók.

A szigorítások hatására az elmúlt egy héten nőtt a beoltottak száma Szlovéniában. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 093 723-an kaptak védőoltást, közülük 971 401-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 52, illetve 46 százaléka. Keddre 1308 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 377-en vannak kórházban, százan intenzív osztályon.

Ezer felett az új fertőzöttek száma a horvátoknál

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1037 új esetet azonosítottak. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon 12-en haltak meg. Kórházban 689 beteget ápolnak, 88-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 785 666-an kaptak védőoltást - a jogosultak 44, a felnőtt lakosság 52,8 százaléka -, közülük 1 674 528-an már a második adagot is megkapták.

WHO: Szerbia kezdetben sikeres volt, már nem az

Szerbia a járvány kezdetén sikeresen szerezte be a szükséges védőfelszerelést, később pedig a vakcinákat, majd az oltási kampány is jól indult, az ország vezető volt a beoltottak arányának tekintetében, mára viszont ebből semmi nem maradt - hangoztatta Marija Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának a vezetője. Mint mondta: naponta egy autóbusznyi ember hal bele a COVID-19-be, és ha ez nem elrettentő, akkor nem tudja, mi lenne az. Szerinte sokan nem bíznak a vakcinákban, ezért elutasítják az oltakozást, pedig csak a védőoltással lehet legyőzni a koronavírust.

Szerbiában is lelassult az oltási kampány, miközben egyre több a beteg. Fotó: Aleksandar Jovanovic/Getty Images
Szerbiában is lelassult az oltási kampány, miközben egyre több a beteg. Fotó: Aleksandar Jovanovic/Getty Images

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 6424-gyel 872 110-re, Koszovóban 48-cal 159 155-re, Észak-Macedóniában 154-gyel 187 083-ra, Montenegróban 425-tel 126 684-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 324-gyel 226 555-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 38-cal 7808-ra, Koszovóban hattal 2905-re, Észak-Macedóniában 12-vel 6473-ra, Montenegróban tízzel 1859-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 39-cel 10 213-ra növekedett.

Romániában száz fölé ugrott a napi halálesetek száma

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölé ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utóbbi 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzéseké is immár több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden 129 halálesetről számolt be: ennél több áldozatot legutóbb négy hónapja, a harmadik hullám tetőzésének időszakában követelt a járvány Romániában. Az elhalálozások görbéje példátlanul meredeken emelkedik az országban: az utóbbi két hét adatai alapján kedden 60 haláleset számított volna átlagosnak, ami csaknem kétszerese a múlt keddi adatnak.

Hasonló ütemben, ugrásszerűen emelkednek a fertőzési számok is: a GCS keddi jelentésében szereplő 6789 új fertőzés 120 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A leggyorsabban a fővárost övező Ilfov megyében terjed a járvány, ahol az utóbbi két hétben a lakosság 3,4 ezrelékénél mutatták ki a koronavírust. Szatmár megyében (3,3) és Temes megyében is (3,1) meghaladta már a három ezreléket a fertőzési ráta, de 2,9 ezrelékkel Bukarest is a "vörös zónába" sorolás küszöbére került. A három ezrelék feletti településeken már csak a védettségüket uniós digitális Covid-igazolvánnyal tanúsítók léphetnek be a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba.

A romániai kórházakban kedden már több mint 8000 koronavírusos beteget kezeltek, 50 százalékkal többet, mint egy héttel korábban. Hasonló arányban emelkedett egy hét alatt a súlyos esetek száma: kedden már 990 koronavírusos beteg életért küzdöttek az orvosok a Covid-kórházak intenzív osztályain, amelyekben a telítettség meghaladta a 90 százalékot. A szaktárca hétfői összesítése szerint az országban 1087 intenzív terápiás hely állt a koronavírusos fertőzöttek rendelkezésére, ezek között 116 olyanok számára, akiket krónikus betegségekkel is kezelnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra