Koronavírus: nem tudják, mi vár még az olaszokra

Mindenki azt találgatja, vajon mikor éri el tetőpontját a koronavírus-járvány Olaszországban. Az országban már egy hete elrendelték az országos karatnént, mégis napról napra nő a halálos áldozatok száma.

Olaszországban az új koronavírus-járványnak eddig mintegy 3 ezer halálos áldozata van, csaknem annyi, mint Kínában - ott nagyjából 3200-an haltak meg eddig. Az olaszok azonban most 24 óra leforgása alatt 475 halálesetet jelentettek - ez volt idáig a legsúlyosabb napi adat egyetlen országon belül. Vajon meddig súlyosbodik még ez a helyzet?

Óvatosak a becslésekkel

WHO: példátlan fenyegetés a koronavírus - kattintson!

Az észak-olaszországi genovai egyetemen járványügyi szakemberek és számítástechnikai szakértők kidolgoztak egy modellt, amely szerintük - "elfogadható hibahatárral" - eddig megbízhatónak bizonyult. A modell szerint a napi új megbetegedések tekintetében a koronavírus-járvány Olaszországban március 23-25-e körül éri el a csúcspontját - ez azonban az olaszok magatartásától is függ.

A kormány szerint legalább két hét szükséges ahhoz, hogy a március 11-én elrendelt országos karantén látható ereményeket hozzon a koronavírus-járvány megfékezését illetően. "A tetőpont elérése azonban nem jelenti azt, hogy kikerülünk a vészhelyzetből, csak azt, hogy utána lassulni kezd a járvány, és néhány nap múlva - a régiók között jelentős különbségekkel - megtelnek az intenzív osztályok" - figyelmeztetett Flavio Tonelli, a genovai egyetem komplex szimuláció tanára, aki részt vett az algoritmus kidolgozásában.

koronavírus, koronavírus terjedése, koronavírus hírek, koronavírus haláleset, koronavírus Olaszország, koronavírus tetőpont
Szájmaszkot viselő járókelő Milánóban. Az olaszok már csak bevásárolni mehetnek ki.Fotó: Getty Images

Erre számítanak Lombardiában

A Nemzeti Kutatási Tanács (CNR) előrejelzése szerint hat-hét nap múlva már jelentősen csökkenhet az új koronavírusos esetek száma Lombardiában, az olasz gócpontnak számító tartományban. Itt eddig mintegy 2 ezer halálesetet regisztráltak, és már március 8-a óta karantén van érvényben. Az CNR szerint a fertőzöttek számának stabilizálódása a március 25-e és április 15-e közöttre várható. "Ezek a becslések azonban különböző tényezők miatt erősen megkérdőjelezhetők, és állandóan pontosítani kell őket a rendelkezésre álló adatok és az olaszok magatartása alapján" - emelték ki.

Nagy a bizonytalanság

Jelenleg még nagy a bizontalanság, ezért az a legfontosabb, hogy fenntartsák a teljes karantént, és megakadályozzák a gócpontok kialakulását az ország középső és déli részében - magyarázta Giorgio Sestili fizikus. A Legfelsőbb Egészségügyi Intézet fertőző betegségek főosztályának igazgatója, Giovanni Rezza szerint pedig nincs is értelme országosan a járvány tetőpontjáról beszélni és előrejelzéseket adni, mert a koronavírus-járvány "leopárdfolt-szerűen" terjed. Úgy véli, a héten még jelentősen megnőhet az esetek száma, mivel az északolasz karantén bejelentésekor tömegesen menekültek az olaszok a déli tartományok felé.

"Azok, akik az mondják, hogy március 25-e, április 6-a vagy május 15-e után a járványgörbe lefelé hajlik majd, kristálygömbbel rendelkeznek. A koronavírusra vonatkozó előrejelzések ugyanis olyanok, mint az időjárás-jelentés: 24 órán át még működnek, de 72 óra után már nem megbízhatóak" - írta meg véleményét a Twitteren Pierluigi Lopalco, a toszkánai Pisai Egyetem járványügyi szakértője.

3D nyomtatóval kórházi segédeszközöket nyomtattak Olaszországban - olvassa el a részleteket az nlc.hu -n!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra