Koronavírus: négyezer halott Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legnagyobb mértékben, 627-tel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén hasonló mértékben, 4670-nel emelkedett.

Újabb fertőzötteket azonosítottak Magyarországon is. Részletek itt.

A gyógyultak száma elérte az 5129-et a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint. A halottakat és a gyógyultakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma február 20. óta immár meghaladja a 47 ezer főt. A jelenlegi, mintegy 38 ezer beteg kevesebb mint fele van kórházban, közülük az intenzív osztályon kezeltek aránya a korábbi tíz százalékról hétre csökkent. A legtöbb beteget regisztráló Lombardiában az utóbbi egy napban szintén a legmagasabb, 2380 volt az új fertőzöttek száma, a halottaké az utóbbi huszonnégy órában 381-gyel nőtt. A tartományban az eddig diagnosztizált betegek összlétszáma több mint 22 ezer, a halottaké 2549-re nőtt.

koronavírus, világjárvány, Róma, Olaszország, COVID-19, SARS-CoV-2, kijárási tilalom

A kijárási korlátozások betartását ellenőrző katona Rómában március 20-án.

Fotó: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, a halottak jelentős többsége "nem az új koronavírus következtében", hanem az emiatt keletkezett egészségügyi komplikációk miatt veszítette életét. Az elhunytak más betegség miatt is előrehaladott állapotban voltak, életkori átlaguk továbbra is 80 év körüli. Megjegyezte, ha azt számolnák, hányan halnak meg kizárólag a koronavírus-fertőzés miatt, akkor Olaszországban is nagyon alacsony lenne a halálozási ráta.

Még nem is tetőzik a járvány

Angelo Borrelli hangsúlyozta, nem tudja megmondani, mikor tetőzik a járvány. Kifejtette, a jelenlegi számítások szerint a csúcspont a következő két hétben várható. Ha ez bekövetkezik, utána meg kell várni a járványgörbe esését, majd afertőzésleállását. Hozzátette, hogy az óvintézkedések országos szigorítását, vagyis a mozgás- és találkozási korlátozást, valamint a kereskedelmi és vendéglátó tevékenység leállítását, március 11-én vezették be, és ettől vizsgálják a kívánt hatás elérését.

Az új típusú koronavírus-fertőzés betegszámának emelkedése éppen egy hónappal ezelőtt indult el Olaszországban. Január 28. és február 20. között három fertőzöttet tartottak számon, mindegyiküket Rómában: egy kínai turista házaspárt, valamint egy olasz férfit, akit Vuhanból szállítottak haza. A kínaiakat pénteken engedték el gyógyultan a kórházból.

Lezárták a parkokat, tiltott a szabadidős tevékenység

Megtiltotta a parkokba, közterületnek számító kertekbe való belépést, és az ott végzett szabadidős tevékenységet az olasz egészségügyi minisztérium péntek este kiadott országos érvényű rendelkezése, amely tovább szigorítja a COVID-19 miatt korábban bevezetett mozgáskorlátozást. A rendelkezés leállítja a szabadban végzett bármilyen játékot vagy testmozgást. Egyedül a kocogás engedélyezett, de kizárólag a futó személy lakóhelye közelében, és legalább egyméteres távolságot kell tartani egymástól. Az egészségügyi tárca azok után jelentette be az újabb intézkedéseket, hogy a rendkívüli jó időben Olaszország zöldterületeit péntek délután ismét ellepte a kocogók, tornázók és parkokban sétálók, gyerekekkel játszók sokasága.


A minisztérium országos rendelkezése megerősíti az utóbbi órákban tartományonként és városonként hozott azonnali intézkedéseket a mozgáskorlátozás érvényesítésére. Közöttük Virginia Raggi római főpolgármester elrendelte a főváros utcáin mozgó gépjárművek és személyek egyenkénti ellenőrzését. Veneto és Emilia Romagna tartomány pedig már péntek délután lezárta a parkokat.

Ezen kívül az egészségügyi tárca betiltotta az élelmiszereladást a vasútállomásokon és a benzinkutaknál. Kivételt az országutak, sztrádák üzemanyag-állomásainál található kereskedelmi és vendéglátó egységek jelentenek, de ezek esetében is csak elvihető ételt, italt szabad árusítani. Kórházakban és repülőtereken továbbra is engedélyezett az élelmiszer-árusítás. Tiltott a nem lakóhelyként használt ingatlanokba, üdülőházakba, telkekre való kijárás. A minisztériumi rendelkezés március 21-től az országos mozgáskorlátozást bevezető korábbi kormányrendelet március 25-i határidejéig érvényes. Ezt követően a római kormány újabb rendelete várható az óvintézkedések meghosszabbításáról.

Komoly stressz a kamaszok számára, hogy nem találkozhatnak barátaikkal, ismerőseikkel a mostani járványhelyzetben. Hogyan segíthetünk nekik átvészelni ezt az időszakot? Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szerdán délelőtt derült égre tekinthetünk fel.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag