Koronavírus: így megakadályozható lehet a betegség

Jakab Ferenc virológus szerint a gyógyultak antitestjeivel csökkenthető a betegség lefolyásának ereje.

"Gyógyultak antitestjeinek felhasználásával megakadályozható a betegség, illetve csökkenthető a lefolyás erőssége" - mondta Jakab Ferenc, a koronavírus-kutató akciócsoport vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az ismert virológus hozzátette: ez egyik ezzel foglalkozó kutatócsoport a terápiás célú kipróbálás fázisába ért, és már vérvételre keresnek donorokat. Nagyon fontos, hogy a donációra alkalmas készítmény megfelelő mennyiségű antitestet tartalmazzon - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a kutatásokból úgy tűnik, az antitestek termelődésének mértéke nagyban függ a betegek tüneteinek súlyosságától.

Akár 3 évig immunis lehet

Az újrafertőződésre két magyarázatot lát: egyes esetekben hibás eredményeket hoztak a tesztek, illetve a betegség súlyosságától függően néhány esetben nem alakultak ki az antitestek. Az eddigi tapasztalatok alapján 1-3 évig védettek lesznek a fertőzöttek - mondta Jakab Ferenc.

Mint arról a HáziPatika.com-on már beszámoltunk, már elkezdődött azoknak a koronavírus-fertőzésen már átesett, a "védettségüket megosztani hajlandó" donoroknak a keresése, kiknek a vérplazmáját arra használnák fel, hogy szérumot dolgozzanak ki belőle, melyet akár már a héten elkezdhetnek beadni a Covid-19 betegeknek. A részleteket olvassa el korábbi cikkünkben, ide kattintva.

„Életünkben nem láttunk ennyi ujjamputációt egyszerre” – már látszik a karanténos barkácsolások következménye - bővebben a témáról az nlc.hu cikkében olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra