Koronavírus: ide most oltás nélkül is utazhatunk

Noha egy rendelet 14 napos karantént írt volna elő azok számára, akik oltás nélkül utaznának Szlovákiába, ez egyelőre felfüggesztették.

Jelentősen szigorított a határátlépőkre vonatkozó korlátozásokon egy július elején érvénybe léptetett rendelkezés, ám ennek hatályát döntéshozatalig előzetesen felfüggesztette a szlovák alkotmánybíróság - jelentette közlésükre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A sokat vitatott rendelkezések alapján úgy szigorodtak a Szlovákiába érkező külföldiekre és az országba hazatérőkre vonatkozó korlátozások, hogy a koronavírus ellen beoltottak - illetve néhány más csoportba sorolt személy - kivételével a szlovák határt átlépőknek 14 napra karanténba kellett vonulniuk.

Egyelőre nem vár kéthetes karantén az oltás nélkül Szlovákiába utazókra. Fotó: Getty Images
Egyelőre nem vár kéthetes karantén az oltás nélkül Szlovákiába utazókra. Fotó: Getty Images

A szigorításokról július elején fogadott el határozatot a szlovák kormány, s ennek alapján a közegészségügyi hivatal (ÚVZSR) július 9-től léptette életbe vonatkozó rendelkezéseit. Ez utóbbiak hatályát függesztette fel most az alkotmánybíróság.

Sokan tiltakoztak a rendelet ellen

Az intézkedések már hatályba lépésük előtt kiváltották a közvélemény jelentős részének tiltakozását, s azokat több ellenzéki párt és más szervezet is élesen bírálta. Amikor az ÚVZSR rendelkezése hatályba lépett, a pozsonyi törvényhozás legnagyobb ellenzéki pártja, az Irány (Smer-SD) alkotmánybírósághoz fordult, kérve a szigorítás alkotmányossági felülvizsgálatát, ugyanakkor a rendelkezések hatályának felfüggesztését a döntéshozatalig.

Döntés születhet Magyarországon a harmadik oltásról - részletek itt !

A Robert Fico vezette párt a vonatkozó beadványa mellett egyebek mellett azzal érvelt, hogy az intézkedéssel az állampolgárok két eltérő kategóriáját hozza létre a kormány, hiszen diszkriminálja a beoltatlanokat, megtagadva tőlük alkotmányos jogaikat.

Civil tüntetések, forgalomlassítás a határokon

A szigorítások hatályba lépését tiltakozások sora kísérte, több szlovákiai határátkelőnél tartottak civil tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó megmozdulásokat.

Az alkotmánybíróság szerdai döntésére reagálva a szlovák közegészségügyi hivatal sajtóközleményében azt írta: tiszteletben tartják a bíróság döntését, ugyanakkor egyeztetéseket kezdtek arra vonatkozólag, hogy milyen intézkedések meghozatalára kerülhet sor a felfüggesztettek helyett.

Ezzel összefüggésben az ÚVZSR ígéretet tett arra, hogy ezekről a lehető leghamarabb tájékoztatni fogja a nyilvánosságot. A döntés meghozataláig a hivatal előző - a július 9-i állapot előtti - rendelkezései vannak érvényben.

Életeket menthet, ami kiderült a Moderna-oltásról - információkat ide kattintva olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra