Koronavírus: ezt teszi a májjal

Egy új tanulmány szerint az Egyesült Államokban sokkal magasabb azon kórházban ápolt COVID-páciensek aránya, akiknél kóros májműködés lépett fel, mint a kínai kórházakban fekvő fertőzötteké. A szakértők úgy vélik, mindez a koronavírus-fertőzés (COVID-19) kezelésére használt gyógyszerekkel lehet összefüggésben.

A koronavírus tünet nélkül is veszélyes, derítette ki egy friss kutatás. Hogy pontosan miért, az korábbi cikkünkből kiderül.

A New Haven-i Yale Liver Center kutatói 1827 koronavírus-fertőzött májenzimértékeit elemezték, a betegek a Yale-New Haven Health kórházainak egyikében feküdtek március 14. és április 23. között - írja a medicalnewstoday.com . A szakemberek azon enzimek szintjét nézték, amelyeket májkárosodás esetén a szerv a véráramba juttat. Míg a kínai kórházakban kezelt betegek esetében mindössze 15 százalékuknál észleltek kóros májfunkciót, a Yale vizsgálatából az derült ki, hogy az Egyesült Államokban kórházba került pácienseknél ez az arány 42-67 százalék. Az eredményeket a Hepatology című szaklapban publikálták.

A kínai COVID-betegekhez képest több amerikai fertőzött mája károsodott.
A kínai COVID-betegekhez képest több amerikai fertőzött mája károsodott. Fotó: Getty Images

A kóros májműködés súlyosbítja a COVID-19 lefolyását

Bár a kutatók egyelőre nem tudják pontosan, mi magyarázhatja a különbséget, valószínű, hogy a kínaiak és az amerikaiak eltérő egészségi állapota áll a háttérben. Dr. Joseph Lim hepatológus szerint sokat nyomhat a latban például, hogy az USA-ban kezelt COVID-betegeknél gyakoribb az olyan kockázati tényezők fennállása, mint az alkoholos vagy a nem alkoholos zsírmáj .

Érdekesség, de amikor a kutatók ellenőrizték a páciensek korábbi teszteredményeit, azt találták, hogy egynegyedüknél már a fertőzés előtt is kóros májműködést figyeltek meg. Ezzel összefüggésben azonban arra is rájöttek a szakemberek, hogy akár a koronavírus-fertőzés előtt, akár utána jelentkeztek a májproblémák, minden érintett esetében súlyosabb volt a COVID-19 lefolyása. A betegek nagyobb valószínűséggel kerültek intenzív osztályra, de magasabb volt az esély arra is, hogy lélegeztetőgépre kelljen kötni őket, vagy hogy ne éljék túl a betegséget.

A gyógyszerek okozhatják?

A tanulmányban a szakemberek rámutattak: lehet összefüggés a kóros májműködés és a koronavírus-fertőzés kezelésére alkalmazott gyógyszerek között, különösen igaz ez a tocilizumab hatóanyagot tartalmazó készítményekre. Mivel azonban az orvosok jellemzően olyan gyógyszerekkel kezelik a kritikus állapotban lévő COVID-betegeket , mint például a tocilizumab, azt nem lehetett meghatározni, hogy a terápia vagy a betegség okozta-e májkárosodást.

A kutatók összegzésképpen leszögezték, további klinikai és laboratóriumi vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy jobban megértsék a koronavírus májra gyakorolt hatását, illetve, hogy kiderüljön, a szerv kóros működése miért jellemzőbb az amerikai kórházakban kezelt betegeknél.

Terjed a koronavírus a horvát tengerparti szórakozóhelyeken - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra