Koronavírus: ezért kell még jobban figyelni a gyerekekre

Most, hogy a háztartások többségében folyamatos a takarítás, fertőtlenítés, a szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a több és sokszor erősebb fertőtlenítőszer fokozottabb óvatosságot és odafigyelést is megkövetel - különösen azokban a családokban, ahol gyerekek is vannak.

Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Olvasson tovább !

A New York Post az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) április 24-i jelentése szerint a 2020. január és március közti időszakban az elmúlt évhez képest 20,4 százalékkal több vészhívást indítottak telefonon az amerikaiak a háztartási tisztító- és fertőtlenítőszerek miatti mérgezésekkel kapcsolatosan. A vészhelyzeti telefonhívások 35,7 százalékát indították ötéves, vagy annál fiatalabb gyerekek miatt a fent említett időszakban, és a hívások 46,9 százaléka volt fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos.

Hagyományos kontra természetes tisztítószerek

Egyes családokban a természetes tisztítószerekre esküsznek, máshol az erős vegyszerekkel való takarításra . Ez utóbbi nagyon alapos megfontolást igényel - állítja Samara Geller, az Environmental Working Group kutatója. Azt is kiemelte, hogy azért is lenne különösen fontos követni a termékek címkéin olvasható használati utasítást, mert az ammóniát és hypót tartalmazó szerek légzési problémákat okozhatnak, illetve súlyosbíthatják azokat.

Veszélyesek a tisztító- és fertőtlenítőszerek a gyerekekre.
Veszélyesek a tisztító- és fertőtlenítőszerek a gyerekekre. Fotó: Getty Images

Dr. Kelly Johnson-Arbor, a National Capital Poison Center orvosigazgatója hozzátette, hogy az összes jelenleg kapható termék veszélyes lehet a gyerekekre nézve. "A fertőtlenítőszereknek általában hasonlók az összetevői, és ezek potenciálisan mérgező anyagok" - mondta a CNN-nek.

Gellar továbbá kiemelte, hogy a hypo túlzott használata is veszélyes lehet, különösen, ha már tisztítószerekkel keverjük. "A nátrium-hipokloritot, a hypo aktív összetevőjét soha nem szabad más savakkal, vagy más tisztítószerekkel keverni, mert az végzetes lehet" - erősítette meg Johnson-Arbor is.

Az orvosigazgató az úgynevezett természetes tisztítószerekkel kapcsolatban is óvatosságra int - ezek ugyanis ugyanolyan veszélyesek lehetnek a családunkra nézve, mint a hagyományos termékek. "A természetes tisztítószerekben lehet, hogy nincsenek olyan durva vegyszerek, mint a hagyományos termékekben, de azokban van más" - mondta, hozzátéve, hogy az esszenciális olajok például irritálhatják a bőrt, a szemeket, és lenyelve az emésztőrendszert is.

Forrás: nypost.com

Elképesztő terhelésnek vannak kitéve a Szent János Kórház ápolói - a témáról írt cikket az nlc.hu oldalán olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra