Koronavírus: ezen is nagyon sok múlhat

Bélflóránk egyensúlyának felborulása befolyásolhatja a COVID-19 lefolyásának súlyosságát - erre jutottak egy új tanulmány szerzői.

"A mikrobiom - vagyis a szervezetünkben élő baktériumok, vírusok, gombák - egyensúlyának felbomlása hozzájárulhat a súlyos lefolyású COVID-19 kialakulásához. Amennyiben a bélrendszerünkben élő jó és rossz mikroorganizmusok egyensúlya a vírusfertőzés után sem áll helyre, az szerepet játszhat a koronavírus-fertőzés utáni gyulladásos betegségek, például a sok szervrendszert érintő gyulladásos betegség kialakulásában is" - idézi a webmd.com Siew Ng, a Hongkongi Kínai Egyetem emésztési rendellenességekkel foglalkozó intézetének kutatóját, aki részletesen ismertette egy, a témában készült tanulmány megállapításait. Ng elmondta: a jótékony baktériumok pótlása, vagyis a bélflóra helyreállítása és egyensúlyának fenntartása - ami többnyire rossz táplálkozás vagy gyógyszerszedés esetén borulhat fel - növelheti a SARS-CoV-2 vírussal szembeni immunitást, és felgyorsíthatja a betegségből való felépülést.

bélflóra egyensúlya
Bélflóránk egyensúlyának fenntartása fontosabb lehet, mint gondoltuk. Fotó: Getty Images

Hogy mi minden múlhat a bélflóránkon ...

A tanulmány alapjául szolgáló vizsgálat során száz, COVID-19-ben szenvedő beteg és 78 egészséges ember vér- és székletmintáit tanulmányozták. (Utóbbiaktól még a pandémia előtt vettek mintát egy mikrobiom vizsgálathoz.) A kutatók megállapították, hogy a 274 székletmintában található mikrobiom összetétele jelentősen különbözött a COVID-19 -ben szenvedők és az egészséges emberek esetében, függetlenül attól, hogy szedtek-e valamilyen gyógyszert (beleértve az antibiotikumokat is). A COVID-19-cel küzdők mintájában például kevesebb olyan baktériumtípus volt, amely képes befolyásolni az immunrendszer vírusfertőzésre adott válaszát. Ezen baktériumok alacsonyabb száma - ami 30 nappal azután is alacsony maradt, hogy a betegek legyőzték a koronavírus-fertőzést - összefüggésbe hozható volt a betegség lefolyásának súlyosságával. (Az eredményeket a Gut folyóiratban, online tették közzé.)

Sokkal több gyerek érkezett az elmúlt időszakban covidos tünetekkel a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, mint korábban. Ám míg az első és második hullámban jellemzően a serdülőket érintette a koronavírus-fertőzés, addig most 2-3 hetes újszülöttek is vannak a betegek között - derült ki a Blikk interjújából, amelyben dr. Szabó László, a kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa beszélt a kialakult helyzetről. Részletek!

A koronavírus-fertőzés következtében fellépő immunválasz bizonyos esetekben túl erőteljes. Ez az úgynevezett citokinvihar , ami súlyos gyulladásokat okoz. Nyomában szerv- és szövetkárosodás, szervelégtelenség, vagy akár szeptikus sokk - életet veszélyeztető állapot, amelyben több szerv működése sérül - járhat. A kutatás során elemzett vérmintákból az derült ki, hogy a bélflóra egyensúlyának hiánya a COVID-19-cel megküzdőknél összefüggésben állt a gyulladásos citokinek és a szövetkárosodásra utaló vérmarkerek magas szintjével (túltermelődésével), például a C-reaktív fehérje emelkedésével. Utóbbit a máj termeli, és mennyisége akkor ugrik meg a vérben, ha a szervezetben valahol gyulladás van.

További vizsgálatok szükségesek

Arun Swaminath, a New York-i Lenox Hill Kórház gasztroenterológiai osztályának vezetője, aki nem vett részt a tanulmányban, külső szakértőként rámutatott, hogy a széklet biológiai sokféleségét számos tényező befolyásolhatja, beleértve az életkort, az étrendet, az alapvető autoimmun betegségeket és az antibiotikum-használatot is. A kritikus kérdés szerinte az, hogy ezek a változások egyediek-e a COVID-19-cel küzdőknél, vagy leginkább olyan betegeknél tapasztalhatók, akik egyéb betegségek miatt kerültek kórházba. Hogy ez kiderüljön, további kutatásokra van szükség.

Ahogy arról korábban írtunk, a szöuli Korea Egyetem egyik mikrobiológusa, Stanley Kim is arra a megállapításra jutott a témával foglalkozó kutatások eddigi eredményeinek áttekintésekor, hogy a bélflóra egyensúlyának felborulása miatt súlyosabb lehet a COVID-19 lefolyása. A mikrobiom egyensúlyának hiánya ugyanis lehetővé teszi, hogy a SARS-CoV-2 vírus különösebb akadály nélkül jusson az emésztőrendszerbe és a belső szervekbe, komolyan roncsolva azokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra