Koronavírus: a szabadban is szükség lehet maszkra

Bár nem olyan ütemben, mint pár héttel ezelőtt, de továbbra is nő a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma a világban. Egyes szakértők szerint pedig az sem elképzelhetetlen, hogy ősszel jön a rettegett második hullám. Mindennél fontosabb tehát, hogy fokozottan betartsuk a védekező intézkedéseket, így például a maszkviselést. De vajon csak a négy fal között érdemes eltakarni a szánkat, arcunkat, vagy a szabadban is figyelnünk kellene erre?

Az amerikai járványügyi központ (CDC) a helyzet jelenlegi állását figyelembe véve azt javasolja, hogy nyilvános helyeken minden kétéves kor feletti embernek el kellene takarnia az arcát, orrát, illetve akkor is, amikor olyanokkal van együtt, akikkel nem él egy háztartásban. Ez nemcsak magunk, hanem mások védelme érdekében is fontos: a SARS-CoV-2 főleg köhögés, tüsszentés vagy beszéd útján terjedő nyálcseppecskéken keresztül fertőz, amelynek esélyét jelentősen csökkenthetjük a maszkviseléssel. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy bizonyos emberek a tudtukon kívül is betegek lehetnek, a koronavírus-fertőzés ugyanis sokaknál tünetmentesen van jelen - ilyen esetben pedig megint csak sokat jelent a maszk.

A szabadban is maszkot kellene hordani?
A szabadban is maszkot kellene hordani? Fotó: Getty Images

Helyzetfüggő, kell-e odakint a maszk

A legtöbb országban jellemzően a beltéri maszkviselést szabályozzák valamilyen módon, de felmerül a kérdés: a szabadban ugyanúgy kellene maszkot hordani, még akkor is, ha nincs előírva? Az Elite Daily több szakértőt is megkérdezett a témában, akik szerint ez helyzetfüggő.

Koronavírus: ezek a legjobb és a legrosszabb maszkok A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb és leghatékonyabb módszer - a gyakori és alapos kézmosás, illetve a társadalmi távolságtartás mellett - az, ha maszkot viselünk. Ugyanakkor még mindig csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy milyen fajtát érdemes viselni, illetve hogy melyik típus mennyire hatékony. Részletek itt .

"Ha úgy tudunk kint lenni, hogy közben megtartjuk a távolságot, nem kerülünk szoros kapcsolatba másokkal, nem szükséges maszkot viselni a szabadban" - mondja Kirsten Koehler, a Johns Hopkins' Bloomberg School of Public Health docense, aki hozzátette: ugyanakkor lényeges, hogy mindig legyen nálunk maszk, még abban az esetben is, ha úgy tervezzük, végig a szabadban leszünk. A szakember kiegészítésképpen arra is felhívta a figyelmet, hogy ahogy melegszik az idő, úgy válhat egyre kellemetlenebbé a maszkviselés. Ennek ellenére azonban igyekezzünk nem megérinteni az arcunkat az alatt az idő alatt, amíg az el van fedve. "Mossuk meg a kezünket, mielőtt feltesszük a maszkot, és ha feltettük, hagyjuk békén, ne piszkáljuk" - hangsúlyozta.

Szintén óvatosnak kell lennünk, amikor levesszük a maszkot: csak a gumis résznél fogjuk meg, és tegyük egyenesen a mosógépbe, majd mossuk ki. Ha erre azonnal nincs lehetőség, tároljuk elkülönítve a maszkot, például egy papírzacskóban. Kezünket a művelet után alaposan mossuk meg, fertőtlenítsük le. Egyszer használatos maszk esetében természetesen nem opció a mosás: ha "lejárt a szavatossági ideje", dobjuk ki a maszkot, így Koehler.

A kórokozó forrása az ember

Mivel a vírus elsődlegesen ember-ember kontaktus útján terjed, úgy tudjuk a legjobban megvédeni magunkat, ha nem megyünk nagy tömegbe és tartjuk a távolságot egymástól - erről már a Columbia Egyetem mikrobiológus és immunológus professzora, Vincent Racaniello beszélt. "A kórokozó forrása az ember. Ha tehát valaki elmegy sétálni, és nincs körülötte senki, akkor biztosan nem fertőződik meg, ahhoz ugyanis kellene egy másik ember, aki megérinti vagy valamilyen más módon átadja neki a koronavírust" - magyarázza a szakember.

Bizonyítottan lassítja a fertőzés terjedését

Általánosságban elmondható: számtalan tanulmány kimutatta, hogy a maszkviselés segít lassítani a fertőzés terjedését, így tehát arcunk, orrunk elfedése soha nem ördögtől való dolog. Ha a szabadban vagyunk, de a körülményeket látva úgy érezzük, maszkkal nagyobb biztonságban lennénk, ne habozzunk felvenni. Az óvatosság mindig kifizetődik!

A koronavírustól való rettegés döbbenetes dolgokat képes kihozni az emberekből - egy nő például paprikaspray-vel támadt egy párra, amiért azok nem viseltek maszkot. Részleteket az nlc.hu cikkében talál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra