Kevesen tudnak az ingyenes biztosításról

Minden gyerekre köt balesetbiztosítást az állam, de ezt a jelek szerint nagyon kevés szülő tudja.

Egy kislánynak a lábtöréséért 3 ezer forintot fizetett volna a biztosító, ha a szülei tudják, hogy jár neki. Az állam minden 3 évnél idősebb és 18 évnél fiatalabb gyerekre köt biztosítást - már negyedik éve. Tavaly év végéig azonban leginkább csak a biztosítók jártak jól.

Az állam évente körülbelül 400 millió forintot fizetett ki a társaságoknak. Ennek azonban csak körülbelül a harmada jutott el a gyerekekhez. A biztosítók szerint azért, mert kevesen tudnak róla. A Pénzügyminisztérium mindenestre újra pályáztatta a biztosítókat. Kiderült: olcsóbban is lehet. Az idén már az eddigi négy helyett csak egy biztosító nyújtja ezt a szolgáltatást.

Ráadásul, míg eddig évi 220 forintot fizetett gyerekenként, az idén már csak 53 forintba kerül az államnak a biztosítás.

"A befolyt díj szinte ugyanakkora, amennyi kárkifizetést teljesítünk a biztosítottak számára, minimális az a kezelési költség, amely itt marad a biztosítónál" - mondta Schaub Erika , a Generali-Providencia Zrt. csoportvezetője.

Vagyis az idén az állam kevesebb mint 100 millió forintért köt biztosítást több mint 1 millió 700 ezer gyerekre. Az ingyenes biztosítás csonttörésre, maradandó egészségkárosodásra és baleseti halálra fizet.

2007-07-09 18:48

Forrás: RTL-Klub Híradó

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra