Kevés az ennivaló, emiatt sok az elhízás

Lehet, hogy a rosszul táplált és elhízott emberek közösségévé alakul át az emberiség, ahol a normál testalkat lesz a kivételes, és az elhízott az általános. A tendencia egyre riasztóbb.

A világ tápláltsági állapotáról szóló legújabb jelentés , a Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet (International Food Policy Research Institute – IFPRI) által készített Global Nutrition Report 2016 szerint a malnutríció világjelensége egyrészt az éhezés, másrészt az elhízás formájában jelentkezik.

A felmérésben részt vevő 129 ország 44 százalékában tapasztalták az alultápláltság vagy az elhízás „igen súlyos mértékét”. A tanulmány szerzői attól tartanak, hogy a malnutríció „az új normális” állapot.

A malnutrícióhoz korábban az alultápláltság, az éhező, növekedésben visszamaradt, fertőzéseknek kitett gyerekek képe kapcsolódott. A probléma ma is létezik, ám ezen a területen tapasztalható előrelépés.

Egyre súlyosabb mértéket ölt az alultápláltság a világban

A tanulmány szerzői ezért nem az éhezésre, hanem az elhízás terjedésének „döbbenetes méretű globális kihívására” hívták fel a figyelmet, mert az elhízottak aránya a világ majdnem minden országában növekszik – írta a BBC.com.

Válságról beszélnek az egészségügyi szakértők Európában - az elhízás egyre több embert érint, és kiderült, hogy mely országokat sújtja leginkább a túlsúly problémája. A WHO adatai szerint a legnehezebb helyzetben kontinensünkön Írország lesz. Részletek!

Emberek százmillióit sújtja a malnutríció az elhízás és a vérben található túl sok cukor, só vagy koleszterin formájában a jelentés szerint.

„A malnutríció szó szerint elégtelen tápláltságot jelent, ami miatt a gyerek túl sovány, nem növekszik normálisan, de olyan következményei is lehetnek, hogy elhízik, túl magas lesz a vércukorszintje, ami diabéteszhez vezet” – magyarázta Corinna Hawkes, a kutatás egyik vezetője.

Sok ország küzd sikeresen a gyerekek alultápláltságának és növekedési visszamaradásának legyőzéséért, ám igen kevesen léptek előre az elhízás és a hozzá kapcsolódó betegségek, egyebek mellett a szívproblémák elleni harcban.

A kutatás szerint az öt év alatti túlsúlyos gyerekek száma olyan gyorsan növekszik, hogy megközelíti az átlagnál kisebb súlyú, azonos korú gyerekekét.

„Olyan világban élünk most, ahol a rossz tápláltság lett a normális. Ez teljesen elfogadhatatlan” – mutatott rá Lawrence Haddad, a kutatás másik vezetője.

A probléma leküzdését célzó ráfordításokat és politikai szándékot sürgetve kiemelte, hogy minden egyes dollár, amelyet a helyes táplálkozást ösztönző programokra költenek, 16 dolláros haszonnal járhat.

Forrás: BBC , MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra