Káosz: Nem tudták, hová kell vinni a súlyos sérülteket

Nem fogadta az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - a kétszer is forduló mentőhelikopter szállított a salgótarjániból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba.

Mind a salgótarjáni, mind a miskolci megyei kórházban úgy tudták, hogy a sérültek ellátására a fővárosi intézmény az illetékes. A budapesti kórház igazgatója az MNO-nak elmondta, hogy az ilyen esetekben ők kizárólag a csütörtöki napon illetékesek fogadni a betegeket.

Nem fogadta az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül a miskolci kórház idegsebészeti osztálya látott el. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája megerősítette az MTI információját arról, hogy a sérült férfiak kedden hajnalban szenvedtek közlekedési balesetet. Közlésük szerint a 21-es főúton történt baleset során az a személyautó, amelyben a két súlyosan sérült, budapesti illetőségű férfi utazott, egy álló teherautónak ütközött. A sérülteket a salgótarjáni megyei kórházba vitték.

A kiküldött mentőhelikopter kétszer fordult a betegekkel, az első sérülttel délután fél három körül érkeztek meg Miskolcra, a helikopter aztán a másik betegért visszarepült. Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgató-főorvosa a történtekről elmondta: a salgótarjáni kórházi vezető kedd délelőtt kereste meg kérésével, hogy fogadja a két baleseti sérültet, ugyanis a szükséges idegsebészeti beavatkozást Salgótarjánban nem tudják elvégezni, máshol pedig nem fogadták őket.

A kórház főigazgató-főorvosa hangsúlyozta: április 1-jéig hozzájuk tartozott a salgótarjáni kórház, azóta viszont Budapesthez, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézethez tartozik. A Nógrád megyei kolléga természetesen a fővárosban érdeklődött először a betegek fogadásáról, ám elutasító választ kapott - tette hozzá.

Információi szerint ezt követően salgótarjáni kollégája több más fővárosi egészségügyi intézménynél is próbálkozott, ám sehol sem fogadták a betegeket. "Így telefonált Miskolcra, a megyei kórházba, és én átvettem a sérülteket, bár területileg nem tartoznak hozzánk. Amit tettem, annak ellenére tettem, hogy a mi intézményünk is pénzügyi nehézségekkel küzd" - mondta Csiba, aki beszámolt arról is, hogy a mentőhelikopteres szállítást megelőzően a salgótarjáni kórház a szaktárca információs irodáját is megkereste, de ott - az elsődleges információk alapján - nem tudták megmondani, hogy a salgótarjáni egészségügyi intézmény idegsebészetileg hová tartozik.

A főigazgató úgy fogalmazott: korábban már több alkalommal jelezte, s most ismét jeleznie kellett az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy rossz a területi beosztás, de ezekre a felvetéseire, elmondása szerint, eddig még semmilyen választ sem kapott. Ha ez nem így van, akkor viszont a tájékoztatással, az információáramlással van probléma - tette hozzá.

A nógrádi megkeresést a területi beosztás szerint illetékes budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, valamint a fővárosban szintén megkeresett Traumatológiai Intézet is elutasította - erősítette meg a nyilatkozat tartalmát Bercsényi Lajos, a salgótarjáni kórház főigazgatója.

Csiba Gábor a szaktárcának azt is javasolta, hogy a felesleges "betegküldözgetést" azzal kerüljék el, hogy a beteggel kapcsolatos költségeket ott fizessék ki, ahol ellátják őket. Ezeket az összegeket attól az intézménytől kellene levonni, ahová a beteg tartozik - jelentette ki.

"Reggel tíz óra körül hívták az esettel kapcsolatban az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet ügyeletes orvosát, aki azt ajánlotta, hogy értesítsék a Salgótarjánban tartozkodó specialista kollégájukat. Ez azonban nem történt meg" - mondta az MNO-nak Dr. Bognár László, az intézet megbízott főigazgatója. Hozzátette: ők is és a városi kórházban tartozkodó kollégájuk is a sajtóból értesült a további fejleményekről. Bognár elmondta: "Kórházuk a rendelet szerint kizárólag a csütörtöki napon illetékes az ilyen jellegű sürgősségi esetek ellátására, más napokon nem." Arra a kérdésünkre pedig, hogy a többi napon melyik az illetékes kórház, a megbízott főigazgató azt felelte: "Ez nem az én kompetenciám, erről az ÁNTSZ illetékesei tudnának nyilatkozni."

A minisztérium MTI-hez megküldött keddi közleménye szerint az eset megnyugtató kivizsgálásához szükség van az Egészségbiztosítási Felügyelet közreműködésére. Mindazonáltal a tárca tájékoztatásából kiderül: "az eddigi ismeretek birtokában a beteg ellátására ott került sor, ahol a sürgősségi ellátórendszer szerint ez indokolt. Nem világos, hogy a salgótarjáni kórházból miért próbáltak budapesti átvevő intézményt találni."

"Sürgősségi esetben nem a területi ellátási kötelezettség számít, hanem az, hogy melyik kórház tart ügyeletet az adott szakmában. Itt kötelező a beteg ellátása, amelyért az OEP-finanszírozást meg is kapja" - fogalmazott a minisztérium.

A szakminisztérium nyiltakozatával kapcsolatban Csiba Gábor annak a véleményének adott hangot, hogy a sürgősségi ellátást a betegek már megkapták a salgótarjáni kórházban, a végleges ellátáshoz keresték a területileg illetékes kórházat.Mint mondta, Miskolcon, a megyei kórházhoz sem sürgősségi, sem egyéb szakterületen - a területi ellátási kötelezettség meghatározása alapján - nem tartozik a salgótarjáni kórház, ennek ellenére fogadta a súlyos, életveszélyes sérülteket.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az esetre reagálva az MNO-nak elmondta: "Ma ott tartunk, hogy nem érdemes betegnek lenni, ugyanis akkora fejetlenség van az egészségügyben, hogy bárki, bármikor meghalhat. Éppen ezért minden ilyen esetben, amikor a beteg jogsérelmet szenvedett, érdemes ügyvédet fogadni és jogi útra terelni az ügyet. A hatalmas káoszra én már több esetben felhívtam a szaktárca illetékeseinek figyelmét, egyelőre mindhiába".

(MNO, MTI)

(2007.06.06. 09:29)

MNO - Magyar Nemzet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra