Jogerősen felmentette a bíróság a Pécsett lezuhant helikopter pilótáját

Pécs, 2007. november 9. (MTI) - Felmentette a 2005-ben, Pécsett lezuhant mentőhelikopter pilótáját a Baranya Megyei Bíróság pénteken hozott jogerős határozatában.

A másodfokú bíróság Kovács Csaba vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Városi Bíróság döntését, és kimondta: nem bizonyított, hogy a baleset Martinecz Mátyást gondatlanságából következett be.

A bíró indoklása szerint ugyanis nem zárható ki a műszaki hiba sem, hiszen a gép hajtóműveinek részletes vizsgálata két és fél év elteltével sem történt meg.

Rámutatott: a baleset után egy bizottság megbontotta és szemrevételezte a berendezéseket, de azoknak sem a lengyelországi gyári, sem független szakértői elemzésére nem került sor.

A hajtóműveket ráadásul nem tárolták szakszerűen, így további vizsgálatok sem hoznának olyan eredményt, amelyből megállapítható lenne, hogy pontosan miért zuhant le a helikopter - mondta.

Az ügyészség a tavaly kezdődött elsőfokú eljárásban légi közlekedésben súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg az 58 éves Martinecz Mátyást.

A többszörösen kitüntetett, első osztályú aranykoszorús pilóta az általa vezetett Mi-2-es mentőhelikopterrel 2005. március 31-én, az úgynevezett négyszáz ágyas pécsi klinika mellett szenvedett balesetet, miután beteget vitt a kórházba, s újból felszállt.

A gép rotorjával villamos vezetékbe akadt, átszakította a klinika kerítését, majd a közeli utcában az úttestre zuhant és kigyulladt. A pilóta és a vele utazó mentőszemélyzet egyik tagja súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

A ügyészség korábban úgy ítélte meg: a baleset azért következett be, mert bár M. Mátyás, aki húsz éven át 2.500 órát repült és 13 ezernél is több felszállást hajtott végre ilyen típusú gépekkel, ezúttal szabálytalan manővert hajtott végre.

Magasságát és sebességét nem megfelelően választotta meg, így túl közel került egy kéményhez. Ettől megijedt, elrántotta a kormányt, a villamos vezetékbe akadt, s lezuhant.

A pilóta a per során azonban végig azzal védekezett, hogy a balesetet nem ő, hanem műszaki hiba okozta. Azzal érvelt, hogy ismerte a leszállóhelyet, hetvenöt alkalommal landolt ott. Szerinte valószínűbb, hogy a hajtómű egyik szelepe ment tönkre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra