Javítja a súlyos sérülések túlélését a CT-vizsgálat

A súlyos sérültek teljes test CT-vizsgálata jelentősen javítja a túlélési arányokat, állítja egy kedden megjelent, műfajában az eddigi legszélesebb körű tanulmány.

A CT-ként ismert komputertomográfiás vizsgálat röntgensugár segítségével szeleteket készít a test belső szerveinek képéről.

CTAz egyhelyben álló sugárforrással dolgozó kétdimenziós röntgenvizsgálattal szemben a CT során a sugárforrás forog a test körül, ezt kötik össze számítógépekkel. Az elmúlt évtizedben a teljes test CT-vizsgálata technikailag megvalósíthatóvá vált. Azonban azt továbbra is vitatták, megéri-e a súlyos sérültek számára a vizsgálattal járó költség és sugárterhelés.

Stefan Huber-Wagner, a Müncheni Egyetemi Kórház kutatója vezetésével kivitelezték az eddigi legnagyobb szabású vizsgálatot, hogy kiderítsék, javítja-e a túlélési arányt a technika. A brit folyóiratban, a Lancetben megjelent tanulmányban 4621, a német traumacentrumokban életveszélyes sérülésekkel ápolt beteg adatait elemezték, háromnegyedük férfi volt. 1494-en estek át teljes test CT-vizsgálaton.

A két csoportot két szempont szerint hasonlították össze: a TRISS (trauma és sérülés súlyossági skála) és a RISC (javított sérülésosztályozási rendszer) szerint. A TRISS a legszélesebb körben használt skála a traumás sérültek kilátásainak megítélésében. A kutatók azt találták, hogy a CT-csoportban a TRISS szerint 25 százalékkal alacsonyabb volt a halálozási arány, a RISC szerint pedig 13 százalékkal alacsonyabb.

"Az eredményeink azt mutatják, milyen fontos, hogy a sürgősségi ellátó közelében legyen egy CT is" - írják a szerzők. "Azt javasoljuk, hogy a teljes test CT szerepeljen a súlyos sérültek korai ellátásában, mint standard és alap diagnosztikus vizsgálat."

A cikkhez írt kommentárjában Timothy Fabian, a memphisi Tennessee Egyetem Egészségtudományi Központjának orvosa vitatja, hogy a haszon több, mint a költség. "Nem hiszem, hogy az ellátási költség jelentős aggodalom a teljes test CT-vel kapcsolatban."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra