Humánmeteo: meleg szerda jön

Szerdán gyenge melegfronti hatás érvényesül, a fokozottan érzékenyeknél egészen estig jelentkezhetnek ehhez köthető panaszok. A fáradtság és a migrén is általános tünet lehet.

Szerdán az északi tájakon már reggeltől, máshol főleg a nap második felében tapasztalhatnak majd kellemetlen tüneteket a melegfrontra fokozottan érzékenyek. A napokban sokan találkozhattak alvászavarral, s a bárányok számolgatása bizony hozzájárul nehéz ébredéshez, s ilyenkor a fáradtság és tompaság napközben is megmarad, sőt szerdán ez várhatóan fokozódni fog. Napközben kissé csökkenhet a teljesítőképesség, megjelenik a szétszórtság és a figyelemzavar, illetve enyhébb aluszékonyság is jelentkezhet. A tünetek mérséklése érdekében a délelőtt folyamán érdemes elfogyasztani egy-két csésze zöld teát.

tea
Egy csésze frissítő gyógytea jól jön szerdán

Aki keringési problémákkal küzd, ne lepődjön meg ha a vérnyomása ingadozna, de a panaszok nem lesznek intenzívek. Ilyen tünetekre főként a déli, délnyugati országrészben lehet számítani. A másik jellemző tünet a migrén lehet. Aki erre hajlamos, most lehetőleg kerülje a csokoládé és az alkoholos italok fogyasztását. A szélre érzékenyek szintén fejfájásos tüneteket tapasztalhatnak.

Mivel az átlagosnál melegebb napra számíthatunk, az étkezés során lehetőleg kerülni kell a megterhelő, nehéz és zsíros ételeket. Jobb hatással lesz a salátákból, gyümölcsökből és halból álló menü. Emellett a szervezetnek szüksége lesz sok folyadékra is. A már említett zöld teán kívül más gyógyteák, valamint az ásványvíz a legjobb megoldás, amelyek egy időre akár a fejfájást is mérsékelhetik.


A szeles időnek köszönhetően a légszennyezettség nem emelkedik, a pollenterhelés azonban fokozódik, elsősorban a ciprusfélék és tiszafa, a nyárfa és a kőris virágpora válthat ki allergiás reakciókat.

A közlekedést élénk lökésekkel kísért oldalszél nehezíti, csökkenhet a menetstabilitás, ezért jobb mérsékelni a sebességet! Záporok is előfordulhatnak, nedvessé, csúszóssá téve az útburkolatot, s ezért nagyobb követési távolság indokolt. Nagyobb figyelem is szükséges a közlekedésben részt vevő többi emberre, hiszen a reflexidő nagymértékben megnövekszik, így jót tesz, ha időnként friss levegőt engedünk az utastérbe!

Forrás: Meteoklinika

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag