Humánmeteo: idegesek leszünk a széltől

Szerdán már nem érvényesül fronthatás, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek. A megterhelő időszak másokat is megviselhet.

Szerdán elsősorban akkor számíthatunk arra, hogy korábbi panaszaink átmenetileg kissé mérséklődnek, ha kifejezetten a kettős frontra vagyunk érzékenyek. Markáns fronthatás ekkor már nem érvényesül, az emiatt kialakult fejfájás mérséklődik. Amennyiben azonban érzékenyek vagyunk a szélre, akkor továbbra is alvásproblémákkal küzdhetünk: a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítményre is rányomhatja bélyegét, éppen ezért próbáljunk lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve vegyünk egy levendulás fürdőt. Napközben a fejfájás ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmentatea, illetve több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt - az alkoholt mindenképpen kerüljük!

A hétvégén átvonult erős hidegfront igénybe vette a szervezetet, legyengülhetett, így fogékonyabbá vált a kórokozókkal szemben is. Növeljük a C-vitamin bevitelt, az étrendünkbe is igyekezzünk beépíteni az ezt tartalmazó ételeket, például a csipkebogyót.

Idegesek lehetünk a szeles időben

A glaukómával küzdőkre is nehéz nap vár, amennyiben ilyen problémáink vannak, úgy egészen csütörtök estig számíthatunk tünetek fokozódására. Próbáljuk minél többet pihentetni a szemet.

Idegi feszültséget szintén csökkenthetjük levendulával, párologtassunk például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett tudatosan próbáljuk kerülni a stresszt, tervezzük meg előre a napirendet. Az étrendünk is álljon könnyű fogásokból, és tartalmazzon minél több zöldség- és gyümölcsfélét.

A közlekedés továbbra is veszélyes lesz, akinek nem muszáj, az ne keljünk útra, illetve számoljunk hosszabb menetidővel. Az erős, viharos széllökések hatására csökken a menetstabilitás, faágak törhetnek le, illetve ideges, ingerlékeny és figyelmetlen sofőrök is ronthatják a  közlekedési feltételeket - írja a Meteoklinika.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag