Humánmeteo: hidegfront jön pénteken

Pénteken napközben gyenge hidegfront éri el hazánkat, amely ugyan okozhat panaszokat, de pozitív hatásokkal is számolhatunk.

Pénteken a déli, kora délutáni órákban északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, ami többfelé véget vet a nyirkos időnek. Aki a hidegfrontra érzékenyek körébe tartozik, fejfájásra, a szelesebb kisalföldi tájakon erősebb fejfájásra, emellett pedig enyhébb görcsös panaszokra is számíthat. Ajánlott napközben 2-3 csésze borsmentateát meginni, illetve fogyasszon diófélét, mandulát, és tojásból készült ételeket.  A szívbetegek igyekezzenek kerülni a megterhelő feladatokat és a szabad idejüket pihenéssel tölteni, illetve próbálják meg tudatosan elkerülni a felesleges stresszel járó helyzeteket is.

téli út
Hidegfront teszi tisztábbá a levegőt. Javulnak a refelexek, csökken a reakcióidő

A tartós fényhiány miatt továbbra is levertebb, fásultabbak lehetünk a megszokottnál, illetve indokolatlan álmosságérzet is jelentkezhet. A nagyon rövid napos időszakokat is érdemes kihasználni, hiszen a teljesítőképességet és a hangulatot is javíthatja a napfény. Azimmunrendszererősítésére érdemes hideg áztatással készített csipkebogyóteát fogyasztani magas C-vitamintartalma miatt.


A frontnak pozitív hatásait is lehetnek, hiszen a szél nyugaton átmenetileg kisöpri a megülepedett, nyirkos levegőt. A légszennyezettség inkább már csak a szélvédett hegyvidéki völgyekben lehet magas, de a nap végére, illetve főként szombattól ott is javulásra van kilátás.

A közlekedést reggel még többfelé nehezíthetik ködfoltok, majd esőtől, illetve néhol ónos esőtől is nedvessé válhat az útburkolat. A megerősödő szél miatt északnyugaton csökken a járművek menetstabilitása. Jó hír, hogy napközben javulnak a reflexek, csökken a reakcióidő.

Forrás: meteoklinika.hu

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag