Házhozszállítást végző céget bírságoltak

Házhozszállítást is végző budapesti éttermet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek az egységben számos higiéniai hibát tártak fel, nem nyomon követhető élelmiszerek miatt pedig több millió forint bírságot szabtak ki.

A folyosón is készítettek ételt

A vizsgálat során kiderült, hogy nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyosón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek: itt kapott helyet például a palacsinta , míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták - ugyancsak nem zárt formában - a szárazárut és ételmaradékot is.

Borjúhús miatt bírságolt a Nébih
A folyosón ételkészítést és készételtárolást is végeztek

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve, a főzőtér nyitott ablakáról pedig hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földesáru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Több mint 34 kg alapanyagot vontak ki a forgalomból

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kg alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is. Az étterem házhozszállítást is végez, a hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán .

Forrás: Nébih.gov.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra