Guinness-rekord Budapesten

Több mint kétszáz lelkes diák és negyven oktató - ezek kellettek ahhoz, hogy október 25-én megszülessen az újraélesztési magyar Guinness-rekord.

Új magyar Guinness-rekordot állított fel egy budapesti és szombathelyi iskolásokból álló csoport október 25-én a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar atlétika csarnokában. Két felvonásban összesen 243 diák tanult és végzett szakszerű újraélesztést 125 darab erre a célra kifejlesztett bábun. A rekordhoz a diákok fél órás tréningen, negyven hivatásos oktató segítségével tanulták meg az újraélesztési folyamatot, majd az elsajátított ismeretek alapján öt percen keresztül végezték el az ilyenkor szükséges teendőket.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja (OEFI-EKK) ezzel az akcióval akarta felhívni a figyelmet arra, hogy az újraélesztés könnyen megtanulható és a megfelelő technika elsajátításával bárki életet menthet.

Az eseményen Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy az újraélesztés elsajátítása azért lenne fontos minél több ember számára, mert nemcsak magunkért vagyunk felelősek, hanem másokért is. "Ez az év a népegészségügyi mozgósítás éve, ezért nem csak arra szeretnék felhívni a figyelmet, mi mindent tehetünk saját egészségünkért, hanem arra is, hogy mit tehetünk mások egészségéért" - hangsúlyozta az államtitkár.

Megszületett az újraélesztési magyar Guinness-rekord

Magyarországon évente több ezren halnak meg hirtelen szívleállás miatt. Többségük életét meg lehetne menteni, abban az esetben, ha négy percen belül elkezdődött volna az újraélesztést.

Az Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Resuscitatios Társaság is közreműködött.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra