Gázhelyzet a Szent János Kórházban

Veszélyben vannak a betegek a Szent János Kórház egyes osztályain - állítja az orvosi gázellátó hálózat felülvizsgálatát végző cég ügyvezetője. A főigazgató szerint ez nem igaz. A főváros vizsgálatot indított.

A fővárosi Szent János Kórház gyógyászati gázrendszerének felülvizsgálata után készült januári jelentés szerint a betegek nincsenek teljes biztonságban: "Egyetlen központ sem felel meg a minimális követelményeknek. A páciensek szempontjából némelyik kritikus állapotban van. A rendszer olyan olajos emulziós levegőt pumpál a hálózatba, amely azonnali megszüntetést és bezárást tenne szükségessé. A sűrített levegőellátás a kórházban katasztrofális állapotban van, az ortopédián, a gyerekosztályon, a gégészeten, a sebészeten, a traumatológia-idegsebészeten a minimumot sem teljesítik. A csőhálózat olajszennyezettsége a traumatológián kritikus."

A helyzet a jelentés készítője szerint azóta nem változott.

- A traumatológiai osztálynál a gázvételi hely úszik az olajban, egészen siralmasak a körülmények - fogalmazott lapunknak az ellenőrzést végző PanGas Hungária Kft. igazgatója. Lajtos István szerint a helyzetet a menedzsment nem veszi komolyan.

A János Kórházban Lajtos cégének vizsgálata szerint olajjal szennyezett sűrített levegővel működnek a különböző fúrók, idegsebészeti eszközök, s ez műtéti helyeken okozhat fertőzést. A traumatológiai és intenzív osztályokon használt oxigénpalackok a szennyezett központi rendszerről működnek, s a hibák fennakadást okozhatnak az oxigénellátásban.

Az intézmény főigazgatója, Kázmér Tibor szerint azonban nem igaz, hogy a betegeket közvetlen veszély fenyegetné. Valótlan az állítás, miszerint a sűrített levegőt biztosító rendszerek ártalmasak lennének rájuk.

- A PanGas Hungária Kft. negyedévenként ellenőrzi az orvosi gázellátást. Tavaly a harmadik negyedévben jeleztek egy, a betegellátás szempontjából érdektelen hibát, de később ismét mindent rendben találtak. 2006 áprilisában a Trauma sűrített levegő központjában teljes felújítás történt, és kicserélték a szűrőrendszert. A PanGas Kft. által kiállított jegyzőkönyvek tanúsága szerint a szakértők nem találtak kifogást az orvosi gázellátó hálózat vizsgálatakor - közölte Kázmér Tibor.

Lajtos István, az ellenőrző cég igazgatója szerint viszont Kázmér Tibor a szervizvizsgálatokról beszél, ami csupán a rendszer mechanikus működésére irányul. A levegő minőségének ellenőrzése a felülvizsgálat dolga. Márpedig a levegőnek gyógyszertisztaságúnak kellene lennie, de messze nem az. Felülvizsgálat viszont nem volt.

Az ellenőrző cég igazgatójának igazát látszik alátámasztani az a lapunkhoz eljuttatott belső levelezés, amelyben a kórház műszaki főosztályvezetője a hálózat felülvizsgálatát kéri, mert mint írja, ilyen intézetükben még sosem történt.

Egy 1999-es egészségügyi minisztériumi rendelet értelmében 2000-től háromévente el kell végezni az orvosi gázberendezések minőségi ellenőrzését. Erre azonban sem 2003-ban, sem 2006-ban nem került sor. Az előírások szerint a csővezetékben lévő levegőnek légzési tisztaságúnak kell lennie, így szén-monoxid-tartalma maximum 5 milliliter, szén-dioxid/1000 milliliter lehet, míg olajtartalma a köbméterenkénti 0,5 milligrammot nem haladhatná meg. Az idei mérések szerint viszont a szennyeződés olyan mértékű, hogy a vizsgálóberendezések, pontosabban a reagensek tönkrementek - állítja Lajtos István.

Azt Kázmér Tibor sem vitatja, hogy a Szent János Kórház orvosi gázellátó hálózata elöregedett, számos egység több mint harmincéves, felújításra szorul. Erre azonban nincs pénz. A fenntartó önkormányzat tavaly nyáron döntött arról, hogy a biztonságos és üzemszerű működéshez szükséges forrásokat augusztus 15-ig biztosítja. Így az orvosi gázellátással kapcsolatos elkerülhetetlen felújításokra a kórház tavaly augusztusban 7,4 millió forintot igényelt. (Összesen 259 millió forintra lett volna szükség az elengedhetetlenül szükséges felújításokhoz, az orvosi gázellátáson kívül például a liftek felújításához, a klímaberendezések javításához.) A főigazgató szerint azonban nem történt érdemi előrelépés. A rendelkezésre álló hiteles műszaki adatok alapján közvetlen veszély fennállására utaló állítás a főigazgató szerint ezzel együtt sem alapozható meg, ezzel szemben a betegeknek az ellátásukba vetett bizalmát megrendítő, valótlan tényállítások közzététele tényleg veszélyhelyzetet idézhet elő.

Horváth Csaba, a kórházat fenntartó budapesti önkormányzat egészségügyért felelős főpolgármester-helyettese kérdésünkre egyelőre csak annyit mondott: a főváros vizsgálatot indított.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra