Féltik a munkahelyüket a magyarok

A magyar munkavállalók féltik a munkahelyüket egy friss felmérés szerint, illetve úgy gondolják, hogy a járvány tartós változásokat hoz a foglalkoztatásban.

A koronavírus-járvány hatására tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban a magyar munkavállalók, akik egyre fontosabbnak tartják a munkahelyük biztonságát, akár áldozatokra is hajlandóak, ám a többség ennél is előbbre helyezi a bérszínvonal megőrzését - derül ki a Randstad Workmonitor 34 országban, köztük Magyarországon végzett átfogó kutatásából.

A home office egyik rejtett veszélye

"Szemtornára" és rendszeres látásvizsgálatra buzdítja a briteket egy jótékonysági szervezet, hogy a járványügyi korlátozások miatt otthonmaradásra kényszerülő emberek látása ne romoljon a képernyő előtt töltött idő növekedése miatt. Kattintson a részletekért!

Nagy a bizonytalanság

Míg globálisan a megkérdezettek 36 százaléka, a régióban pedig 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkahely biztosítására irányuló kezdeményezések és garanciák fontosak számára, addig Magyarországon a dolgozók 50 százaléka fejezte ki erre vonatkozó igényét. Az országban 2019 utolsó negyedévéhez képest 5 százalékkal, 11 százalékra nőtt azok aránya, akik jelentős mértékben tartanak munkahelyük elvesztésétől, a munkaviszonyban állók több mint harmada számol ennek közepes vagy nagy valószínűségével. A régiók közül a közép-dunántúli (5,6 százalék), a főbb szektorok között pedig a telekommunikáció (3,7 százalék), az élelmiszeripar (4,5 százalék) és az oktatás (4,9 százalék), ahol a legalacsonyabb azok aránya, akik nagy valószínűséget adnak munkahelyük megszűnésének, az autóiparban azonban a megkérdezettek 25 százaléka nyilatkozott így.

Az elmúlt időszakban alkalmazott fizetéscsökkentések és egyéb megszorítások felértékelték a bérgarancia jelentőségét, ez magasan (59 százalék) vezeti a preferált munkaadói értékek listáját Magyarországon is, míg Európa déli és keleti régióiban a dolgozók kétharmada szeretné jelenlegi fizetési szintjének garantálását.

Az autóiparban dolgozók negyede tart a munkahelyének megszűnésétől. Fotó: Getty Images
Az autóiparban dolgozók negyede tart a munkahelyének megszűnésétől. Fotó: Getty Images

A munkaerőpiac átalakulását jelzi az a tendencia is, hogy állása megtartása érdekében a magyar dolgozó is komoly áldozatot hajlandó vállalni. Az alkalmazottak 8 százaléka fizetése csökkentésében, 14 százaléka az azonos bérért végzett többletmunkában kötne vagy kötött már kompromisszumot, míg 28 százalék a munkaidő időszakos csökkentésébe vagy kényszerszabadságolásba, illetve 26 százalék a vállalaton belüli áthelyezésbe egyezne vagy egyezett már eddig is bele.

A megkérdezettek többsége tovább élvezné a home office előnyeit. Több nyugat-európai országot is megelőzve, Magyarországon a megkérdezettek 80 százaléka állítja, hogy mind a felszerelése, mind a technológiai felkészültsége megvan az elvárt digitalizációs folyamatok követésére, ami 2015-höz képest jelentős javulás, hiszen öt évvel ezelőtt a dolgozók alig több mint fele érezte magát felkészültnek - írják a felmérésben. Megjegyezik azt is, hogy zárult az olló a fejlettebb, nyugati munkaerőpiacok és a közép-európai térség között ezen a területen.

Míg globálisan a munkaerő 40 százaléka jellemezte úgy az elmúlt időszakot, hogy problémát jelentett számára a digitális átállási készségek elsajátítása, addig a magyar dolgozók 20 százaléka számolt be erről. A válaszadók 34 százalékának fontos a rugalmas munkaidő, 22 százaléka inkább az otthoni és az irodai munka kombinációját részesíti előnyben, 15 százalékuk az igény szerinti otthoni munkavégzést, míg 14 százalékuk a kizárólagos otthoni munkavégzést említette.


A Randstad Workmonitor 2003-ban indult, 34 piacot fed le a világ minden táján: a kutatás felöleli Európát, Ázsiát a Csendes-óceáni térséget és Amerikát. Az online felmérésbe 18-65 éves, legalább heti 24 órában foglalkoztatottakat vonnak be, piaconként legalább 800 interjút készítenek.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag