Fekáliával is fertőzött sampont tiltott be az NFH

Hajsamponokat és hajbalzsamokat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Két veszélyes terméket azonnal leszedetett a polcokról, forgalmazásukat megtiltotta.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 20-féle, gyógynövényeket és/vagy növényi eredetű összetevőket tartalmazó hajápolási terméket ellenőrzött. A hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában 18 sampont és 2 hajbalzsamot vizsgáltak meg a szakemberek, két termékről derült ki, hogy károsak lehetnek az egészségre - áll az NFH közleményében.

A hatóság azért vizsgálta meg ezeket a termékeket laboratóriumi körülmények között, mert a samponok, illetve balzsamok tartósan érintkeznek a fejbőrrel, így ha ezek a termékek szennyezettek számos bőrproblémát, (baktériumok vagy gombák által előidézett fertőzéses gyulladások ) okozhatnak.

A laboratóriumban 6-féle szempont alapján vizsgálták meg a hajápolási szereket. Az egyik legfontosabb előírás, hogy ezekben a kozmetikai termékekben nem lehet kimutatható úgynevezett Enterobaktérium, szulfitredukáló Clostridium, Staphylococcus aureus és Pseudomonas aeruginos a, továbbá az összes élő mikrobák száma nem haladhatja meg a határértéket (103/g mennyiséget, illetve penészszám esetén a 102/g).

A betiltott samponok fertőzést és súlyos betegségeket okozhatnak

A vizsgálaton 2-féle termékben (Genera Gizengers tusfürdő és sampon, illetve a Sampon Mild csalánkivonattal) találtak a hatóság szakemberei a megengedettnél lényegesen több mikrobát. Ez azért probléma, mert az élő mikrobaszám határértéknél nagyobb előfordulása különböző típusú megbetegedéseket okozhat, mely esetén a tünetek súlyossága egyéntől és kortól is változhat.

Enterobaktériumot a frissen facsart narancslé is tartalmazhat! Erre kell figyelni, kattintson!

A laboratóriumi vizsgálatok mindkét kifogásolt termékben kimutatták az Enterobaktériumot, a Genera Gizengers samponban pedig a Pseudomonas aeruginosa jelenléte igazolódott.

Az Enterobaktérium jelenléte fekáliás szennyeződésre utalhat,> ráadásul tekintettel arra, hogy a kórokozók egy része (pl. Salmonella) is ebbe a családba tartozik, problémát okozhat, ha egy hajápolási szerben ilyen anyag található.

A Pseudomonas aeruginosa, a bőrfertőzésektől a súlyos, életet veszélyeztető betegség kiváltója is lehet. A szervezetbe kerülve mérgezés okozója is lehet, de szembe kerülve akár súlyos szemgyulladást , vagy fekélyt is okozhat a szemen, amely akár a látás elvesztéséhez is vezethet. Mindazonáltal a Pseudomonasok megfertőzhetik a mély szúrt sebeket, de akár a vért, a bőrt, a csontokat, a fület és a szemet, a húgyutakat, a szívbillentyűket, valamint a tüdőt is.

A veszélyes termékek forgalmazását a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megtiltotta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra