Extrém időjárás több országban

Úgy viselkedik az időjárás a világ több országában is, mintha teljesen összekavarodott, összezavarodott volna a klíma.

Néhány nappal ezelőtt a Közel-Keleten követeltek halálos áldozatokat a villámáradások, most pedig Afrikában, a sokszor szárazsággal küzdő Szomáliában kellett több tízezer embernek elhagynia az otthonát az árvizek miatt - írja a Magyar Idők . Egy földcsuszamlás miatt Kínában pedig bányászok haltak meg, amely egy földszintes lakóépület egyik szárnyát teljesen betemette. Emellett még számos országban tombolt az utóbbi napokban extrém időjárás .

Extrém időjárás tombolt a napokban a világ számos részén
Jordániában az áradás autókat is elsodort

A lap szerint Szomáliában egész településeket öntött el a víz, országosan mintegy félmillió embert érintettek az áradások, és mintegy 170 ezer embernek kellett eddig elhagynia otthonát. A Közel-Kelet több országát pedig villámáradások sújtották a hétvégén.

Izraelben az ország déli részén az esőzések után hirtelen lezúduló vízfolyam elsodort egy tinédzserekből álló csoportot, akik közül 10-en vesztették életüket, és a 100 km-re északra fekvő Jordániában is hatalmas áradások voltak. Itt a fővárostól nem messze fekvő kisebb település utcáin autókat ragadott magával a víz.

Az Egyesült Államokban homokvihar okozott súlyos fennakadásokat a közlekedésben, amely miatt 20 jármű egymásba rohant: egy ember életét vesztette és 15-en megsérültek a balesetben . Egyiptomban szintén homokvihar dúlt több déli kormányzóságban is, ami miatt több főutat le kellett zárni.

Oroszország távol-keleti részében pedig a tűz pusztít napok óta, a katonai repülőgépek mellett helikopterek és ejtőernyősök is részt vesznek az oltásban. Itt összesen csaknem 3000 ember és 500 jármű vette fel a küzdelmet a lángokkal, de a rendkívüli erejű szél jelentősen nehezíti az oltást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra