Ennyire veszélyes a szmog!

Egy hét alatt két, korszerű módszerrel végzett tudományos vizsgálat jelezte, hogy a légszennyezettség sokkal nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent, mint azt korábban hitték.

A szennyezett levegő az idős emberek szellemi képességének romlásától az agyi katasztrófákon át az infarktus megjelenéséig szinte minden kóros jelenségben szerepet játszik - derítették ki.

Gregory Wellenius és munkatársai egy bostoni kórházba 1999 és 2008 között heveny szélütés miatt fölvett 1705 beteg kórtörténetét elemezték. Arra voltak kíváncsiak, volt-e valamilyen összefüggés a rosszullét időpontja és a légszennyezettség mértéke között. A levegőben lebegő szennyező részecskék számát folyamatosan mérték. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy az agyi katasztrófa kockázata a légszennyezettség maximális mértékét követő 12-14 óra múlva lett a legnagyobb. A város levegője egyébként az egész vizsgálat alatt nem volt rosszabb, mint az amerikai Környezetvédelmi Hatóság által megengedett általános szint.

A tanulmányt az Archives of Internal Medicine közölte, és fontossága miatt neves szakértők véleményét is megkérdezték az eredményekkel kapcsolatban. Robert D. Brook és Sangay Rajagopalan szerint az Egészségügyi Világszervezetnek és az illetékes amerikai hatóságnak egyaránt mérlegelni kellene a légszennyezettség megengedett határának leszállítását. A folyóiratnak ugyanebben a számában jelent meg a Jennifer Weuve vezette munkacsoport cikke is. Az amerikai ápolónők vizsgálati eredményeinek összegyűjtése és tudományos értékelése évtizedek óta folyik: a kutatók ebből a hatalmas adatcsoportból emelték ki és vették szemügyre a csaknem húszezer, ma már 70-81 esztendős nő eredményeit.

Mind a durvább szemcséjű, 2,5-10 mikrométer átmérőjű, mind a 2,5 mikrométernél is apróbb, levegőt szennyező anyagok hatását vizsgálták. Megállapították, hogy mind a nagyobb méretű, mind a kisebb nagyságú szennyező anyagoknak éveken keresztül történő belégzése mérhetően fokozta az idős nők emlékezőképességének és gondolkodási sebességének a romlását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra