Ennyi élelmiszert vontak ki a forgalomból

Csaknem 105 tonna hamis vagy ismeretlen eredetű élelmiszert és 7 ezer liter alkoholtartalmú folyadékot vontak ki a magyar hatóságok az élelmiszerhamisítás elleni OPSON VII. nemzetközi művelet során - mondta Leopold Róbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.

A nemzetközi akciót Magyarországon az Europol és az Interpol irányításával a vámhivatal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve, valamint a magánszektor támogatásával végezte 2017 decembere és 2018 márciusa között.

Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az akcióban a Nébih 16 esetet tárt fel, és ennek nyomán a hivatal több mint 71 tonna terméket vont ki a forgalomból, a bírságok összege pedig meghaladta a 28 millió forintot. A termékek döntő része húskészítmény, tőkehús volt, de intézkedni kellett idegen cukortartalom és nyomon követési hiányosság miatt is, közel 30 tonna hamisított méz lefoglalásával - tette hozzá.

A termékek döntő része húskészítmény, tőkehús volt
A termékek döntő része húskészítmény, tőkehús volt

Megjegyezte, a világon évente 55 milliárd dollárra becsülik az élelmiszerhamisítási kárt, a hamisítás az unió felmérése szerint a kábítószer után a második legnagyobb üzlet. Leopold Róbert elmondta, hogy a nemzetközi műveletben a világ 65 országa vesz részt. A szóvivő rámutatott arra is, hogy az olcsó vagy bizonytalan eredetű élelmiszerek vásárlása és fogyasztása egészségkárosító kockázattal járhat, ugyanakkor gazdasági károkat is okoz, mivel a piac legális szereplői a hamisítókkal szemben versenyhátrányba kerülnek.

Nébih: a vizsgált tejfölök fele megbukott Legújabb Szupermenta terméktesztjén a 20%-os zsírtartalmú tejfölöket ellenőrizte élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 31 tejfölből 15-tel szemben kellett valamilyen probléma miatt eljárást indítani, amiből 3 esetben élelmiszerellenőrzési bírságot is kiszabtak a Nébih ellenőrei. Részletek !

A hamisítók a magyar vásárlók árérzékenységére építenek, ezért abban az esetben, ha gyanúsan olcsó a termék vagy szemmel láthatóan ismeretlen eredetű, a szóvivő azt javasolja, hogy a fogyasztók ne vegyék meg. A sajtótájékoztatón Németh Mónika, a HENT titkára elmondta, hogy az Európai Unió (EU) Szellemi Tulajdon Hivatalának korábbi felmérése szerint a hamisított áruk miatt 48 milliárd euró kiesése van az uniónak, amely az értékesítésből származó bevétel 7,4 százaléka. A jelentésből az is kiderült, hogy Magyarországon a kiesés évente 230 milliárd forint, ami az értékesítés 12 százalékát teszi ki, de a hamisításnak tudható be 11 ezer magyar munkahely megszűnése is.

Kitért arra is, hogy a HENT és a Tárki tavalyi felmérése szerint a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek csaknem kétharmadát a piacon, közel negyedét pedig az utcán szerezték be a magyar fogyasztók 2017-ben. A válaszadók 85 százaléka vélte úgy, hogy akkor sem venne kétes eredetű enni- vagy innivalót, ha lényegesen olcsóbb lenne. Bár a vásárlók döntő többsége elutasítja a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek és italok fogyasztását, a kutatásból az is kiderült, hogy jelentős arányban vannak azok, akiket már egy kis árkülönbség is befolyásol - tette hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra