Elképesztő, mennyi étel kerül a kukába

A világon előállított élelmiszerek körülbelül 14 százaléka elvész, még mielőtt kereskedelmi forgalomba kerülne - hívta fel a figyelmet a veszteségre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Hogyan csökkenthetjük az ételpazarlást? A válaszért kattintson ide!

A szervezet szerint ennek a jelentős veszteségnek a visszaszorítása serkentené a globális gazdasági növekedést és termelékenységet, de segítene az éhezés elleni küzdelemben és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésében is. "Gyakran gondolkodom azon, hogyan engedhetjük meg, hogy élelmiszert dobjunk ki , amikor naponta továbbra is 820 millió ember éhezik a világban" - fogalmazott Csü Tung-jü, a FAO főigazgatója.

élelmiszer-hulladék, élelmiszer-veszteség, élelmiszer-pazarlás, élelmiszer-felesleg
Sok élelmiszer már a boltok polcaira sem kerül. Fotó: iStock

Hulladék vagy veszteség?

A FAO különbséget tesz az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-hulladék között. Az előbbi a szervezet meghatározása szerint a betakarítás vagy szállítás közben elveszett élelmiszer, az utóbbi pedig abból keletkezik, hogy a boltok vagy a fogyasztók kidobják az ételeket. Miközben elég világos és indokolt célkitűzés az élelmiszer-veszteség és -hulladék mennyiségének csökkentése, ennek elérése nem egyszerű, és teljes megszűntetése talán nem is reális. Példaként azt hozták fel, hogy a műanyag csomagolás segít megőrizni az ételek frissességét, ugyanakkor a műanyag használata a környezetszennyezés miatt nem kívánatos.

"Néha van értelme a műanyag használatának, de ez mindig a helyzettől függ. Meg kell találni az egyensúlyt" - magyarázta Andre Cattaneo, a FAO szakértője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra