Belehalt a fenékfeltöltésbe egy nő Budapesten

HáziPatika

A 49 éves, kétgyermekes brit Tryce Harry egy budapesti klinikán elvégzett fenékműtét után vesztette életét zsírembólia következtében.

Az asszony férje, Kirk Harry a Daily Mailnek elmondta, hogy a nő eredetileg hasfeszesítésért és mellplasztikáért jött a magyar klinikára, ahol a brazil fenékfeltöltést végül ingyen kapta. A szépészeti műtétekért egyébként 4700 fontot, azaz nagyjából 1,7 millió forintot fizettek. 

Harry elmondása szerint felesége régóta vágyott már a beavatkozásra, és azért választották ezt a bizonyos magyar klinikát, mert voltak ismerőseik, akiket szintén itt műtöttek meg, és elégedettek voltak az eredménnyel. 

Belehalt a fenékplasztikába egy brit nő Budapesten
Belehalt a fenékplasztikába egy brit nő Budapesten

"A műtét előtt nem volt bennünk semmiféle kétség vagy félelem, úgy hittük, hogy megtaláltuk a tökéletes klinikát. Mikor utoljára láttam a feleségem, még mosolygott, és nagyon boldog volt. Nem kellett volna meghalnia. Ha vissza tudnék menni az időben, megtenném, és máshogy döntenék. Most csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, aki hasonló beavatkozásokat tervez, hogy itt, Nagy-Britanniában végeztessék el, mert az orvosi gyakorlat idehaza sokkal megbízhatóbb" - nyilatkozta a férfi a lapnak.

A legnépszerűbb plasztikai műtétekről részletesen itt olvashat!

Az asszonyon három eljárást végeztek el:  hasfeszesítést, mellplasztikát, és a saját testéből máshonnan leszívott zsírral grátiszként feltöltötték a fenekét. A jegyzőkönyv szerint a nőt délután fél hatkor tolták ki a műtőből, és félóránként monitorozták. Állapota még este 6 órakor is stabil volt, fél hét után azonban vérnyomása leesett, majd rosszul lett, és szívrohamot kapott. Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. A halál beálltát este fél nyolckor állapították meg. A nyomozás szerint a férjet csak három órával a felesége halála után értesítették. A brit halottkém a vizsgálat során arra jutott, hogy gondatlanságnak nem volt szerepe a halálban, a nő egy "nem életmentő műtét komplikációi miatt" halt meg.

A brazil fenékfeltöltés a legkockázatosabb plasztikai műtét

Brazil fenékfeltöltés alatt azt az eljárást értjük, amely során előbb zsírt vesznek a test egyéb területeiről, ahol nincs rá szükség, majd beinjektálják a farpofákba, megnövelve ezáltal azok méretét. Az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága szerint ehhez a szépészeti operációhoz tartozik a legmagasabb halálozási ráta. A probléma forrása a zsírembóliaként ismert folyamatban keresendő. A sikeres átültetés alapfeltétele ugyanis, hogy a transzplantált zsírszövetek új helyükön is hozzájussanak a szükséges tápanyagokhoz, azaz olyan szövetbe kell befecskendezni a zsírt, amely kellő vérellátással rendelkezik.


Bár e célra megfelelő lehetne éppenséggel a fenék már meglévő zsírszövete is, valójában ilyenkor a beültetett zsír akár 90 százaléka is felszívódhat, ezért érdemes inkább a jobb táptalajt biztosító izomszöveteket választani. Csakhogy ez esetben egy rosszul kivitelezett műtét következtében a zsír könnyen bejuthat a vérkeringésbe is, majd elzárhat ott egy eret. Ha pedig ez az elzáródás a tüdőt érinti, akkor megszűnhet a test oxigénellátása, míg az agy érintettsége révén stroke alakulhat ki - mindkét állapot potenciálisan életveszélyes. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag