A perzselő napnál is veszélyesebb a szoli

A bőrdaganatok kialakulási esélyét körülbelül kétszer annyival növeli a szoláriumhasználat, mint a mediterrán déli napsütés - olvasható a Dundee Egyetem nemrég a British Journal of Dermatology című tudományos szaklapban megjelent tanulmányában.

A kutatás során a tudósok mintegy 400 angol szolárium ultraibolyasugárzás-kibocsátását vizsgálták meg, így sikerült kimutatniuk, hogy nagyjából 10-ből kilenc esetben az UV sugárzás messze meghaladta a brit és EU-s szabványokat. A vizsgált szoláriumágyaknál az átlagos sugárzás körülbelül kétszerese volt a megengedett határértékeknek.
A Cancer Research UK elnevezésű kutatás során a tudósok megvizsgálták azt is, hogy a déli mediterrán napsütéshez képest mennyivel növeli a bőrrák kialakulási esélyeit a szoláriumhasználat. Az eredmények szerint a szoláriumok átlagosan kétszer annyival növelik a bőrdaganatok kialakulási esélyeit, mint a déli mediterrán napsütés, sőt, az egyik vizsgált szolárium-készülék a napsütéshez képest mintegy hatszorosára növelte a bőrdaganatra való hajlamot.



"Az egyre erősebb szoláriumlámpák alkalmazása, valamint a megfelelő szabályozás hiánya sokkal nagyobb veszélyt jelenthet a rendszeresen szoláriumozó fiatalokra, mint azt korábban gondoltuk" - nyilatkozta Harry Moseley professzor, a Dundee Egyetem egészségügyi konzultánsa. "Reméljük, hogy a mostani kutatási eredmények tudatában az emberek kétszer is meggondolják majd a szoláriumhasználatot. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy sosem tudhatjuk biztosan, pontosan mekkora dózisú sugárzásnak tesszük ki magunkat. Az embereknek sokkal jobban oda kell figyelniük bőrük egészségére, különben a gyakran halálos kimenetelű melanómás esetek száma tovább növekedhet egész Anglia-szerte."

"Nagyon aggasztó látni, hogy milyen sok szoláriumágy nem felel meg az egészségügyi és biztonsági előírásoknak. Reméljük, ez a mostani kutatás még inkább elrettenti majd az embereket szoláriumozástól" - vélekedett Yinka Ebo, a Cancer Research UK szervezet egészségügyi információs szakértője. "A 35 év alattiak esetében a szoláriumhasználat akár 87 százalékkal is növelheti a melanóma kialakulási esélyeit. A szoláriumozás legjobb esetben is öregíti és károsítja a bőrt, legrosszabb esetben pedig végzetes kimenetelű rákos megbetegedést okozhat."

A szoláriumok esetében 2003-ban vezették be azokat az európai és brit egészségügyi előírásokat, melyek az ágyak által maximum kibocsátható UV sugárzás mennyiségét hivatottak szabályozni. Sajnos sok helyen ezeket egyáltalán nem veszik figyelembe, ezért a kutatók szerint a helyi egészségügyi hatóságoknak kellene még jobban odafigyelniük a szabályok betartatására.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 17. - február 23.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
38 900
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag