A dagik tényleg korábban halnak?

Lassan már mindenhonnan azt halljuk, hogy az elhízás milyen egészségtelen és veszélyes a szervezetünkre, sőt korai halálhoz vezethet. De vajon tényleg ilyen drámai következményei volnának a plusz kilóknak?

Nem elég, hogy az elhízást általában negatív tulajdonságokkal társítja a közvélemény, mint a lustaság vagy az akaratgyengeség, a legtöbb orvos időzített bombaként tekint az elhízottakra és rövidebb életet jósol nekik. A Kalifornia Egyetem Davis Családorvosi Tanszékének kutatása azonban most más megvilágításba helyezte a témát, eredményeik szerint ugyanis nem teljesen igaz, hogy az elhízás megrövidíti az élettartamot.

A vizsgálatba 50 994 tizenkilenc és kilencven év közötti amerikait vontak be és hat éven át nyomon követték életüket. Kiderült, hogy az elhízás önmagában nem rövidíti meg az emberek életét, a kettes típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás azonban igen. Persze ezeket a betegségeket a szakértők leggyakrabban a túlsúlyhoz kapcsolják, de tény, hogy egy egészséges kövér ember ugyanolyan eséllyel élhet hosszú életet, mint egy normál súlyú személy.

A kutatásból is kiderült, hogy a súlyosan elhízottak (30 feletti testtömegindexűek) valóban nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgált hat év során, mint normál súlyú vagy sovány személyek. Ugyanakkor ha az egészséges elhízottakat és a normál, vagy alacsony testsúlyú embereket hasonlították össze, túlélési esélyeik azonosak voltak. "Ebből nem az következik,, hogy a túlsúly és az elhízás nem jelent fokozott egészségügyi fenyegetést. Csupán ennek az új információnak a birtokában úgy tekinthet az orvos egy elhízott, ugyanakkor egészséges személyre, mint egy szívós túlélőre, aki valószínűleg meghosszabbíthatja életét, ha lefogy" - fűzte hozzá Dr. Anthony Jerant, a tanulmány társszerzője. A tanulmány a Journal of the American Board of Family Medicine oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra