A csúszós utak legnagyobb veszélyei

A bokasérülés gyakori és fájdalmas baleset, amely bárkivel, bárhol megtörténhet. Leginkább akkor vagyunk kitéve ennek a veszélynek, amikor csúszóssá válnak a járdák. Mértéke az egyszerű rándulástól, az oldalszalagok sérülésén át, egészen a szalagszakadásig terjedhet. Dr. Páll Zoltán traumatológus és Sekk Patrícia gyógytornász elmondják, mit tegyünk ilyen esetben.

A sérülések típusai és tünetei

A lábszár a lábfejjel, a bokaízülettel és két bokaszalag segítségével kapcsolódik. Leginkább ez utóbbi struktúrák érintettek a bokánkat ért traumák során. A belső bokaszalagok melyek a bokaízület legerősebb szalagjai, a bel bokáról indulnak, a külső bokaszalagok pedig, a szárkapocs felől húzódnak a lábtőcsontokra. Mivel a külső szalagok sérülékenyebbek, ezek szoktak sérülni véletlen rossz mozdulat következményeképpen, akkor, amikor a boka ízület túlságosan messze csavarodik a normál helyzetből. A bokát ért trauma látványos és egyértelmű tünetekkel jár, és a hirtelen fájdalommal egy időben duzzanat is képződik a boka külső oldalán. 


Amennyiben bevérzés következik be, a láb elszíneződik. Az ízületet ért erőbehatás mértékétől függően beszélhetünk rándulásról (ficamról), ilyenkor enyhébben károsodik az ízület, és általában egy héten belül megszűnik a fájdalom. Részleges szakadásnál már bokarögzítés szükséges, és hosszabb, 3-6 hét a rehabilitációs idő.  A teljes, instabilitással járó szalagszakadás a harmadik súlyossági fok, melyet többnyire már műtéttel korrigálnak, és szakszerű kezelés mellett, hozzávetőlegesen 4-6 hét alatt gyógyul.

Hogyan szüntethető meg a fájdalom?

A bokasérülés bármely súlyossági fokában, tehát akkor is, ha egy enyhébb sérülésről van szó, de abban az esetben is, ha egyszalagszakadástörtént, az aktív fájdalomcsillapítás terápiát alkalmazom - tudjuk meg Dr. Pálltól.  Ez egy olyan injekciós eljárás, amelyet funkcionális gyógytornával kombinálunk. Előnye, hogy a probléma gyökerénél hat, és rendkívül eredményesen a szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot. Erősíti az ízületek körüli képleteket és azokat az inakat, szalagokat, amelyek egy sérülés során megnyúltak, sérültek. Mivel a hatóanyag természetes összetevőkből áll, mindenki számára jól tolerálható, így  nem terheli a szervezetet.

Télen gyakrabban érhet minket bokasérülés
Télen gyakrabban érhet minket bokasérülés

Gyógytornával a teljes gyógyulásért

Ahhoz, hogy a bokaszalag el tudja látni a funkcióját, gyógytorna szükséges, amely segít helyreállítani az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát, a megfelelő mozgástartományt, valamint a bokát körülvevő izmokat erősíti.  Annak érdekében, hogy a bokaficam ne történjen meg újból, és a páciens minél hamarabb vissza tudjon térni mindennapi tevékenységeihez, nagyon fontos részt venni egy rehabilitációs programon, amely ebben az esetben a bokastabilizáló gyógytornát jelenti - tudjuk meg Sekk Patríciától.

Rándulások, ficamok: mi a teendő?

Télen gyakoriak lehetnek az ilyen jellegű problémák. Mit kell tudni erről a sérülésről?

Ne kezeljük magunkat otthon!

Ha tehát ilyen baleset ér minket, ne próbáljuk meg otthon kezelni a problémát. Próbálkozhatunk ugyan a patikában kapható krémekkel, gélekkel, azonban ezek csak ideig-óráig hatnak. Tanácsosabb, ha minél hamarabb forduljunk szakorvoshoz, Minden mozgásszervi panasz esetében, így, itt is fontos az időben elkezdett kezelés, hiszen minél tovább halogatjuk, annál hosszabb lesz a felépülési idő, amely sok aktív életet élő embernek rendkívül megterhelő lelkileg és a munkába való mielőbbi visszatérést is gátolhatja - tudjuk meg Dr. Pálltól.

Forrás: Fájdalomközpont

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-7, -2 °C
Minimum:
-12, -7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt északon, északkeleten alig zavarja felhő a napsütést, délen azonban változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag