Tippek utazás előtt, ha félünk a repüléstől

Szakemberek véleménye szerint a repülőgépen való utazástól való kóros félelem az egyik legnehezebben kezelhető fóbia. Néhány tanáccsal azonban felülkerekedhetünk rajta.

Van, aki nem hajlandó repülőre ülni

Repülőn utazni ellentmond az ember ösztöneinek: természetes körülmények között soha nem emelkednénk több ezer méter magasra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az emberek 40 százaléka szorong a gépen, tízből egy pedig annyira retteg, hogy nem is hajlandó az utazás ilyen módját választani. Van, aki a repülő meghibásodásától és a balesettől tart, mások pánikreakciót produkálnak, sokakra pedig mindkét tünet jellemző.

Tippek utazás előtt, ha félünk a repüléstől
A repülés sokak számára jelent félelmet

A szorongás megértése

A repüléstől való félelem lehet genetikus, tanulhattuk a szüleinktől, vagy eredhet korábbi rossz tapasztalatokból. Amikor ezt éljük át, szívverésünk felgyorsul , a vér a kar és a láb izmaiba tódul, ezért más testrészek - például ujjaink - hideggé válnak. Sokan verejtékeznek, émelyegnek, nehezen lélegeznek. Ha a tüneteket felismerjük, már megtettük az első lépést, hogy túllépjünk rajtuk.

Maradjunk motiváltak

Legtöbbször valamilyen jó okból utazunk: nyaralásra, egy rég nem látott barát meglátogatására, esetleg egy új állás betöltésére. Erre gondoljunk, amikor felszállunk a gépre.

A félelem velünk született alapérzés, amely megvéd minket a veszélyes helyzetektől. De mi van akkor, ha egy ilyen természetes érzés átfordul valami szokatlan, irracionális reakcióba? Mit kezdjünk az irracionális félelmeinkkel? Kattintson!

A helyes légzés

A megfelelő hasi légzés segít megőrizni nyugalmunkat. Gyakoroljuk otthon: feküdjünk hanyatt, tegyünk egy könyvet a hasunkra, és lélegezzünk úgy, hogy a könyv egyenletes tempóban emelkedjen és süllyedjen. Egy belégzés három másodpercig tartson, egy kilégzés ugyanennyi ideig, így egy perc alatt tíz alkalommal cseréljünk levegőt.

Nézzünk szembe a félelemmel

Képzeljük el az utat, és készítsünk egy listát a leginkább szorongató helyzetekről . Kezdjük a legkönnyebbel: például a helyünk megtalálásával. Magunkban játsszuk le a jelenetet, ahogyan végigmegyünk a folyosón, székünkhöz érve felpakoljuk a csomagunkat, majd helyet foglalunk. Ha ezen túl vagyunk, jöhet a következő.

Fogadjuk el a helyzetet

Ne várjuk előre a félelmet. Sokan akkor pánikolnak be, amikor a repülőgép turbulenciába kerül. Ne becsüljük túl a helyzet komolyságát, mindig támaszkodjunk a tényekre. Az út után pedig elemezzük ki, mi okozott problémát, és hogy következő alkalommal hogyan fogjuk ezeket megoldani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra