Széchenyi Medical Spa, ahol élmény gyógyulni (x)

A Széchenyi gyógyfürdő évtizedek óta fogad gyógyulni és regenerálódni vágyó vendégeket. 2021 augusztusa óta már beutaló nélkül is lehetőségünk van igénybe venni a gyógykezeléseket.

gyógyfürdő

A fürdő medical részlege reumatológus szakorvosaival, több évtizedes tapasztalattal, a hazai és európai előírásoknak megfelelően, folyamatosan továbbképzett terapeutacsapatával, a tradicionális balneológiai programok széles skáláját kínálja.

Komplex gyógyhatás

A gyógyterápiák kezelései és a gyógyvizes fürdőzés komplexen fejtik ki hatásukat annak érdekében, hogy a mozgásszervi betegségekkel küzdő páciensek panaszmentesen, illetve fájdalmaik enyhítésével újra egészségesen élhessék mindennapjaikat. A Budapest Spas szakorvosai különböző gyógykezelésekből állítják össze a kúrát, melyek egymásra épülnek, és ezáltal hatékony gyógyírt nyújtanak. A gyógykezelések közül a balneoterápiás, hidroterápiás, mechanoterápiás és fizikoterápiás kezelések kombinációiból áll a 2-3 hetes medical program.

A Budapest Spas Széchenyi Gyógyfürdőjében, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexumában, történelmi épületeiben, a századfordulóban épült csodálatos környezetben különleges és inspiráló élmény egy gyógykúra igénybevétele.

gyógyfürdő

Gyógyulás természetes módon

A fizioterápia a gyógyítás legősibb ága, a természetben fellelhető energiákat, melyeket az ember gyakran mesterséges úton hoz létre, használja fel a gyógyításban. A mozgásszervi betegségek leggyakoribb, legkínzóbb tünetei a fájdalommal járó érzések a testben és a mozgáskorlátozottság. A fizioterápia ezen tünetek enyhítésében vagy kialakulásuk megelőzésében, kezelésében és gyógyításában fejti ki hatását. A fizioterápia nyújtotta lehetőségek széles tárházát lehet felsorakoztatni a különböző ortopédiai, reumatológiai, neurológiai, belgyógyászati betegségek gyógyítására, a páciensek állapotának javítására, stabilizálására, valamint sérülések, balesetek, műtétek rehabilitációjára. A legfontosabb cél, hogy a kezelések az izomzat vérellátást javítsák, az izom stimulálását elősegítsék, a beszűkült ízületi mozgások terjedelmét növeljék, és a fájdalmat csillapítsák.

széchenyi

 

További információ: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

1146 Budapest, Állatkerti körút 9-11.

e-mail: szechenyi.medical@budapestspas.hu 

Telefon: +36 30 757 6110

Web: www.szechenyifurdo.hu

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt eleinte még lesznek ködös és felhősebb tájak is, de ezek megszűnését követően országszerte napos időre készülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag