Koronavírus: így utazhatunk Olaszországba és Franciaországba

Teszthez és regisztrációhoz köti a magyarok beutazását Olaszország a koronavírus-járvány miatt. Franciaország pedig bejelentette, hogy június 9-étől PCR-teszt nélkül is beengedik azokat a beoltottakat, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinák valamelyikét kapták meg.

Az Olaszországba való beutazáshoz negatív eredményű PCR-teszt vagy antigén gyorsteszt szükséges a magyar állampolgároknak, valamint regisztrálniuk is kell magukat - közölte a római konzulátus. Tájékoztatásuk szerint a tesztelés minden 2 év feletti beutazónak kötelező - függetlenül attól, hogy részesültek-e már koronavírus elleni oltásban vagy sem. A tesztelés alól a két dózissal átoltott emberek sem kapnak felmentést.

Otthoni tesztet nem fogadnak el

Otthoni COVID-19-teszt: mutatjuk, mire és mikor jó - kattintson!

A római konzuli szolgálat hangsúlyozta, hogy hivatalosan visszaigazolt tesztelési eredményt kérnek az olaszok, tehát az önállóan végzett "házi tesztelés" eredményét nem fogadják el. Az új típusú koronavírus jelenlétét kimutató tesztet az Olaszországba való belépés előtti 48 órán belül kell elvégezni. Megjegyezték, hogy a tesztelési igazolás Magyarországon magyar és angol nyelven készül el, de ezt az olasz hatóságok is elfogadják.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Az olaszok még az oltottaktól is kérnek negatív koronavírustesztet.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Regisztrálni is kell

A magyar állampolgároknak ezenfelül regisztrálniuk is kell azon az EU-s formanyomtatványon, amelyhez a konzuli szolgálat honlapján kapnak belépést. Család utazása esetén elegendő, ha az egyik felnőtt családtag regisztrál. Fontos továbbá, hogy az olaszországi tartományok többsége önálló regisztrációs rendszert is működtet, így a belépőknek a régió egészségügyi szolgálatának online felületén vagy alkalmazásán, esetleg egy zöld számon keresztül is regisztrálniuk kell. Szardínia és Szicília esetében az internetes regisztráció egyszerű és gyors, míg más tartományok esetében körülményesebb.

Az is kiderült, hogy a reptereken nem tesztelik a kilépőket, kivéve akkor, ha azt az egyes légitársaságok a repülőre szállás feltételként szabják meg. A konzulátus arra kéri az Olaszországba készülő magyar állampolgárokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a beutazási feltételekről a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának országspecifikus tájékoztatási felületén .

Franciaország feltételei

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett, COVID-19 elleni vakcinákkal beoltott uniós állampolgárok június 9-étől negatív PCR-teszt hiányában is beutazhatnak Franciaországba. A kétdózisú oltóanyagok esetében azonban az utazásig legalább két hétnek kell eltelnie a második injekció után, az egydózisúak esetében pedig legalább négy hétnek.

Franciaország egyébként jövő szerdától három kategóriába sorolja az országokat a járványhelyzet alapján. A schengeni övezet államait zöld színnel jelölik, ami azt jelenti, hogy az érkezőknek nem kell igazolniuk a beutazás okát, csak egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet vagy gyorstesztet kell felmutatniuk abban az esetben, ha nincsenek beoltva. A Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból érkezőktől azonban továbbra is kérni fogják a hatóságok a tesztet - függetlenül attól, hogy az érintettek kaptak-e már oltást.

Koronavírus: egy jó és egy rossz hír a Horvátországba készülőknek - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra