Kevesebb helyen strandolhatunk idén

Elkészült az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szezon eleji összesítése a medencés fürdőhelyekről. A május végéig beérkezett adatok szerint a strandok döntő többsége szabályosan működött.

Az üzemeltetők kötelessége az úgynevezett önellenőrzés, emellett a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek hatósági ellenőrzéseket végeznek. A vizsgálatok során törekednek arra, hogy a fürdőhelyeket a legnagyobb terhelés idején ellenőrizzék, vagyis akkor, amikor sok a vendég - olvasható az ÁNTSZ honlapján .

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal összesítése alapján a korábbi évekhez képest tíz százalékkal kevesebb, 548 db medencés közfürdő üzemel az idén, ebből 321 db fürdő csak szezonális jelleggel működik. A fürdők felét már az idény előtt ellenőrizték, a június második felében nyitó egységek esetében pedig jelenleg is zajlanak a vizsgálatok.

Az esetek 75 százalékában az üzemeltetők megfeleltek a közegészségügyi előírásoknak, az egységek 11 százalékánál azonban egyszerre több kifogásolnivalót is találtak a felügyelők. Visszatérő probléma volt, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült. A medencevíz bakteriológiai vizsgálatai alapján az előző évekhez hasonlóan az idén is az ún. töltő-ürítő medencék esetében volt rosszabb a minőség. Míg a töltő-ürítő medencék 62%-a, addig vízforgatós medencék 71%-a kapott megfelelő minősítést. Fontos megjegyezni, hogy a létesítmények többsége ma már az utóbbi, korszerűbb technológiát alkalmazza.

Az ellenőrzött szabadtéri medencéknél a szezon előtti javítási, karbantartási munkákat általában elvégezték (gépészeti berendezések felülvizsgálata, gépházak rendbetétele, szükséges festési, mázolási munkák elvégzése, szűrőrácsok pótlása, cseréje, vizes helyiségek felújítása, csempe- és burkolathiányok megszüntetése, parkosított területek és közlekedő utak rendbetétele). Az úszómesteri felügyelet a tapasztalatok szerint a legtöbb fürdőben folyamatosan biztosított, az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége megfelelő. Az előző évekhez képest több helyen terveznek éjszakai fürdőzést. Ezeknél az egységeknél azt is vizsgálják, hogy megoldott-e a medencék megvilágítása, illetve külön figyelnek a folyamatos uszodamesteri felügyelet meglétére.

Az ellenőrzések során komoly hiányosságokat tapasztaltak a pezsgőmedencék üzemeltetésével kapcsolatosan. Előfordul, hogy hétvégéken a medencék kapacitását lényegesen túllépik, az üzemeltetési szabályzatban jóváhagyott terhelési értékeket nem tartják be. A nem megfelelő üzemeltetés Legionella fertőzéshez is vezethet. Arra is akadt példa, hogy súlyos szabálysértés miatt fürdőt kellett bezáratni - írják.

Az ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyv készül, ha kifogást találnak, azt ebben rögzítik. Egyúttal felszólítják az üzemeltetőt a hiányosságok pótlására, melyet a tapasztalatok szerint a vállalt határidőre általában orvosolnak is. A megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek szükséges esetben utóellenőrzést végeznek.

A medencék tisztaságának megőrzéséhez a vendégek is nagyban hozzájárulhatnak azzal, ha – a szabályoknak megfelelően – fürdőzés előtt minden esetben lezuhanyoznak és használják a lábmosót. Lázas, beteg ember a strandokat ne látogassa. A szülők fordítsanak gondot gyermekeikre, soha ne hagyják őket felügyelet nélkül. Felhevült testtel senki se ugorjon a vízbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra