Gyógyszerszedés - nyáron

A gyógyszerszedéssel kapcsolatos, néhány nagyon fontos alapszabály a nyári hónapokban fokozottan érvényes.

A nyári hónapokban bizonyos, időszakosan alkalmazott gyógyszerek kerülnek elő a fiókok mélyéről. Gondoljunk csak az elsősorban allergiás tünetek enyhítésére szolgáló szerekre. Különösen fontos, hogy a hónapok óta nem használt gyógyszerek lejárati idejét gondosan ellenőrizzük. A felhasználhatósági időn túl egyetlen szert se szedjünk! Ha a gyógyszer dobozán külön lejárati időt (jelölhetik az angol kifejezés rövidítése alapján Exp. Date felirattal vagy csak E. betűvel) nem tüntetnek fel, akkor az a gyártástól számított 5 évig használható.

Bizonyos gyógyszereket, például az inzulinkészítményeket hűtőben kell tárolni. Másokat védeni kell az erős hőtől, napsugárzástól. A nyaralás, de az utazás ideje alatt is biztosítani kell gyógyszereink számára a megfelelő tárolási körülményeket. Jó szolgálatot tehet ilyenkor egy hűtőtáska.

Aki vércukorszint-csökkentőket vagy inzulint, illetve olyan gyógyszert szed, amely mellett tilos a szeszes ital, illetve bizonyos ételek fogyasztása, a társaság vagy az üdülés kedvéért ne lazítson szokásos életmódján.

A grépfrútlé megváltoztatja egyes gyógyszerek hatását, amiből azt a következtetést érdemes levonni, hogy a gyógyszert szedők lehetőleg ne, vagy csak óvatosan kísérletezzenek egzotikus, illetve szokatlan ételek, italok fogyasztásával.

Mint mindig, most is olvassuk el a gyógyszerek dobozában lévő használati utasítást. Ha azt olvassuk benne, hogy a szer szedése közben kerüljük az erős napfényt, akkor ne tartózkodjunk fedetlen testtel a tűző napon. Esetenként a szer szedését követően még napokig nem vehetünk napfürdőt. Bizonyos hatóanyagok ugyanis úgynevezett fotoszenzibilizációt okoznak. Ennek lényege, hogy a kémiai anyag érzékennyé teszi a bőrt a nap ibolyántúli sugaraival szemben, és egyéni érzékenységtől függően enyhébb-súlyososabb bőrgyulladást, bőrfoltosodást okozhat.

Különösképpen a szabadság, üdülés ideje alatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres gyógyszerszedésről. Pedig a megfelelő hatás elérése érdekében a gyógyszerek adagolását nagyon pontosan be kell tartani! A nagy hőség fokozottan terheli meg az idősebb, szívbeteg emberek szervezetét. Ilyenkor a gyógyszer bevételének elmulasztása súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat. Nagyobb ilyenkor a környezet felelőssége is. Nem árt, ha a nyaralás alatt kicsit jobban odafigyelünk a családtagjainkra, ne restelljünk rákérdezni, hogy bevette-e a szokásos gyógyszereit.

A nagy melegben a fokozott verítékezéssel a szokottnál sokkal több sót veszít szervezetünk. A vízhajtók egy része a vizelettel együtt nagy mennyiségű káliumot is kihajt a szervezetből. A megfelelő sóbevitel elmulasztása többek között izomgörcsöket, a szívben ingervezetési zavarokat, szívritmuzavart idézhet elő. Akár az előírt káliumadag növelése is szükségessé válhat, de ezt mindig csak orvosi utasításra, esetleg a vér nátrium- és káliumszintjének ellenőrzése után tegyük meg. Ebben az esetben is igaz: az előírt gyógyszeradagokon - a kezelőorvos külön utasítása nélkül - ne változtassunk!

Egy tekintélyes amerikai szaklap közelmúltban megjelent cikkében azt taglalja, hogy azoknak az embereknek, akik naponta legalább 5 pohár vizet isznak meg, jelentősen kisebb (férfiaknál 54, nőknél 41 százalékkal) halálos kimenetelű szívbetegség-kockázattal kell számolniuk, mint azoknak, akik nem isznak napi 2 pohárnál többet. Elsősorban a vér és a plazma viszkozitása az, ami egyenesen arányos a koszorúérbetegség-kockázattal, és e paraméterek a vízvesztés (verítékezés) hatására emelkednek. A nem tiszta vizet, hanem egyéb alkoholmentes folyadékokat (gyümölcsleveket, kávét, teát, stb.) fogyasztók esetében fordított összefüggést mutattak ki: az ilyen italokból sokat fogyasztó férfiak 1,5-szer, a nők 2,5-szer nagyobb eséllyel vesztik életüket szívbetegség miatt. Az ok a kutatók szerint abban rejtőzhet, hogy a magas kalóriatartalmú és kifejezettebben vízhajtó hatású (koffeintartalmú) italok nagyobb mértékű fogyasztása gyakrabban vezet olyan állapotokhoz, amelyek fokozott trombózisveszéllyel járnak.

Rossz higiénéjű országba indulók az utazók hasmenésének nevezett bélfertőzés veszélye miatt megfelelő antibiotikummal fegyverkezzenek fel. Másokat éppen ellenkezőleg, az idegen körülmények miatt kialakuló székrekedés kínoz meg. Nyaralás előtt az utazópatika összeállítása céljából konzultáljon orvosával, gyógyszerészével. A rendszeres gyógyszerszedők vigyenek magukkal az útra tartalék gyógyszert is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra