Egyre környezettudatosabban gondolkodnak az autógyártók

Környezetünk erősforrásait egyre növekvő mértékben használjuk ki, miközben annak szennyezése egyre nagyobb problémákat okoz. Mi is ültettünk egy facsemetét, amivel tisztábbá tehetjük környezetünket, és ezt furcsa módon egy autógyártó segítette elő.

A környezetvédelem és az autóipar fejlődése nem zárják ki egymást. A Volkswagen "Think Blue." filozófiája azt az alapvető célkitűzéseket testesíti meg, melyek alapján környezetkímélő termékeket és megoldásokat fejleszt, környezettudatosabb viselkedésre ösztönöz, illetve tevékenyen hozzájárul a hosszútávon fenntartható jövőhöz. A zöld (vagyis a szlogen szerint kék) gondolkodás lényege a felelősebb közlekedés és a környezettudatosabb élet, nem csupán autóiban, hanem az élet minden területén s minden napján.

Látogatás a dió őshazájába

Ennek az elkötelezettségnek volt bizonyítéka a Volkswagen Közép-Ázsia Expedíció is, mely 2013-ban húszezer kilométeres útra indult a híres huszadik századi magyar felfedezők, Almásy György és Prinz Gyula nyomába, akik első nyugati kutatóként térképezték fel a közép-ázsiai Tien San vonulatait. A felfedezők mai követői - élükön az expedíció vezetőjével, Hidvégi-Üstös Pál sportolóval - bejárták Közép-Ázsia hegyeit és sivatagjait. Az expedícióhoz etnográfusok, geográfusok csatlakoztak, akik interaktív módon a helyszínről tájékoztatták a diákokat a nomádok életéről, természetföldrajzi érdekességekről, így kutatásuk eredményét biológia-, földrajz- és történelemórák keretén belül magyar diákokhoz és a társadalom széles rétegeihez juttatták el. A csapat Budapestről indult és útvonala Szerbia, Románia, Törökország, Azerbajdzsán, Grúzia, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, Oroszország, Ukrajna és újra Magyarország volt.

Életkép a Közép-Ázsia Expedícióról

De hogy lett ebből facsemete?

Amellett, hogy a Volkswagen névadó szponzorként támogatta a felfedezők munkáját, a környezettudatosság érdekében Kirgizisztánból 1000 darab diófacsemetét hozott haza. Kirgizisztánból ered az egész világon termő, nemesített diók őse. Nyugat-Kirgizisztánban a Fergana völgy területén 245 ezer hektár dióerdőt találhatunk. Ezzel a rendkívül ellenálló, vadon termő fajtával felfrissül a magyarországi génállomány, a fák erősebbé és edzettebbé válnak, és a globális környezetváltozáshoz alkalmazkodó hazai diófák így a jövőben is emlékeztetni fognak minket azokra az értékekre, melyekkel a természet ajándékoz meg minket.

A kis diófát egy rendkívül takarékos, földgázhajtású autóval, egy Volkswagen eco up ! modellel szállították ki hozzánk, és azóta már egy vidéki ház udvarán várja a tavaszi napokat.

Volkswagen e-up!

A földgázüzemű autók egyik legnagyobb erénye, hogy nem csupán földgázzal, hanem olyan alternatív hajtóanyagokkal is működtethetők, mint például a megújuló forrásból származó biometán. A növényi hulladékból előállított biometán ugyanis nem verseng az élelmiszer-alapanyagokkal, emellett széndioxid-semleges is, mivel elégetésekor csupán annyi széndioxid szabadulhat fel, amennyit az adott növény növekedése során megkötött. Mindemellett az is igaz, hogy a biometán előállítására - például szalmából - kifejlesztett újszerű eljárások tovább csökkenthetik a földgáz-függőséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra