Zene, amellyel elkerülheti az orvosokat

Bár a zenének, amelyet hallgatnak, nincs szövege, amely növekedésre biztathatná őket, a Mozartot hallgató koraszülöttek gyorsabban gyarapszanak és ezáltal jobban erősödnek, mint a zenét nem hallgatók - állítják az izraeli Tel Aviv Egyetem kutatói.

Dr. Dror Mandel és Dr. Ronit Lubetzky, az egyetem Sackler Orvosi Karának kutatói 30 percig játszották Mozart zenéjét a koraszülötteknek és felfedezték, hogy ezután a babák kevesebb energiát adtak le, vagyis többet tudtak a növekedésre fordítani.

A koraszülöttek esetében az orvosok egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy a babák elérjék azt a súlyt, amikor már biztonságban hazaadhatók. A kórházban a fertőzésveszély is nagyobb.

A tudósok számos elméletet dolgoztak ki az eredmények indoklására. "Mozart zenéjének ismétlődő dallamai hatással lehetnek az agykéreg szerveződő központjaira" - mondta el Dr. Mandel. "Ez zeneileg magyarázatot adhat, azonban a tudományos indokláshoz további kutatásokra van szükség."

Korábban már igazolták, hogy az érintés általi stimuláció és a megfelelő megvilágítás befolyásolja a koraszülöttek fejlődését. A kutatók most arra keresik a választ, hogy más zenékkel (a könnyűzenét is ideértve) is sikerül-e hasonló hatást elérni, emellett azt is kipróbálják, hogyan reagálnak a babák az anya által a várandósság alatt hallgatott zenékre.

A cikk a Pediatrics folyóiratban olvasható.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra