Vizeletből mutatható ki a súlyos szövődmény

Kutatók felfedezték a diabetikus nefropátia (DN) valószínű lefolyásának jelzőjét. A 18 éven keresztül végzett vizsgálat kimutatta, hogy az immunglobulin M (IgM) növekedése megbízható előjele a szív-érrendszeri szövődményeknek a DN-ben szenvedő betegekben.

A tanulmányt a svéd Lund Egyetem kutatócsoportja végezte Omran Bakoush vezetésével. "Tudomásunk szerint ez az első olyan tanulmány, amely a megnövekedett vizelet-IgM-kiválasztás hatását vizsgálta a DN betegség lefolyására 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegekben. Eredményeink szerint a megnövekedett vizelet-IgM-kiválasztással rendelkezők esetében magasabb a szív-érrendszeri okokból bekövetkező halandóság, és magasabb volt a progresszió aránya a végstádiumú vesebetegségre. Ez az összefüggés nagyrészt független az albuminuria szintjétől" - nyilatkozta a kutatás vezetője.

A kutatók százharminckilenc 1-es típusú diabétesz mellituszban szenvedő beteg egészségi állapotát követték 1984 és 2007 között. A megnövekedett vizelet-IgM-kiválasztással rendelkező betegek (amit ELISA segítségével mértek a tanulmány elején) esetében körülbelül háromszor nagyobb volt a valószínűsége a halál bekövetkeztének vagy a végstádiumú vesebetegség kialakulásának.

Dr. Bakoush a következőképpen kommentálta a felfedezést: "Eredményeink új megközelítésmódot kínálhat e gyorsan növekvő betegpopuláció kezelésére. Bár az albuminura mérését rutinszerűen alkalmazzák a diabéteszes betegek értékelésében és kezelésében, a megnövekedett IgM-kiválasztás specifikusabban azonosítaná azokat a betegeket, akik súlyos szív-érrendszeri szövődmények (halál és veseelégtelenség) kockázatának vannak kitéve. Ha a megnövekedett IgM-kiválasztás valóban előrehaladott ateroszklerotikus érbetegségre utal, klinikai vizsgálatokkal kellene tesztelni, hogy az ateroszklerotikus faktorok módosítása csökkenti-e a halandóságot és a veseelégtelenség előfordulását diabéteszes betegekben vizelet-IgM-mel vagy anélkül."

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra