Vége az elvérzésnek: 20 másodperc alatt lepecsételik a sebet

Az amerikai hadsereg kezdte el használni mintegy másfél éve azt a találmányt, amely súlyosan vérző katonák életét mentheti meg. 20 másodperc is elég lehet, hogy elzárja a vérzés útját.

A találmány az úgynevezett XStat, egy fecskendőszerű eszköz, amely képes eltömíteni az életveszélyes sérülésen mély sebeket, olyanokat is, amelyeket a katonák a harctéren szereznek, ha meglövik, megszúrják őket vagy repeszt kapnak. Az eljárással tulajdonképpen apró, szuper nedvszívó képességű szivacsokat fecskendeznek a sebbe. Ez különösen hasznos az olyan sebek esetében, amelyeket nem lehet szorítókötéssel ellátni, ilyen például egy vágás a lágyéknál vagy a hónaljban.

A szivacsok kitágulnak a sérülés üregében, s nyomást kifejtve blokkol bármilyen erős vérzést 20 másodperc alatt. Ez a hihetetlen sebesség figyelemre méltó segítség, mert a különbséget jelentheti az élet és a halál között.

A háztartási balesetek során a védelmet nyújtó bőr megsérülhet, s "nyitott kapuként" elősegítheti a kórokozók szervezetbe jutását. Szakszerű sebellátással megakadályozhatjuk az elfertőződést. Kattintson! „A folyamat olyan gyors, hogy mire kötést tennénk a sebre, a vérzés már el is állt" – mondta el John Steinbaugh, az amerikai hadsereg egykori kommandós egészségügyi katonája, aki először alkalmazta az XStat-ot.

Az oregoni RevMedx orvostechnikai eszközöket gyártó cég eredetileg katonai felhasználásra, súlyos sebek csatatéren való ellátására fejlesztette ki az eszközt és eljárást. A találmányt a katonák áldásnak tartják, mert az első számú halálozási ok a csatatéren az elvérzés.

Az Xstat olyan, mint egy fecskendő (Forrás: alloutdoor.com)

Az XStat úgy működik, mint egy fecskendő, amelyben 92 összepréselt nedvszívó és antimikrobiális anyaggal bevont szivacs van. A szivacsok facellulózból készülnek, így nem oldódnak fel a szervezetben, a bevontuk pedig kitozán, egy olyan gyógyszer, amely elősegíti a véralvadást, és ellenáll a bakteriális fertőzésnek.

Az apró szivacsokat jelzőelemekkel is ellátják, hogy megjelenjenek a röntgenen , s könnyű legyen az eltávolításuk, ha arra lenne szükség. Miután a fecskendő tartalmát a sebbe juttatták, az megduzzadva elfedi az egész sebet, és felszívja a nedvességet. Így akár bő négy órára feltartóztatja a vérzést, ami elég a kórházába szállításra, és a szükséges műtét elvégzésére. Egy szivacsadag elegendő hozzá, hogy felszívjon fél liter vért, de legfeljebb három fecskendőnyit lehet használni egy sérült esetében.

Az amerikai egészségügyi hatóság, az FDA most engedélyezte az XStat polgári használatát is, ami az egyik legfontosabb elsősegélyfelszereléssé válhat, bár az eszköz nem az egyszerű háztartási sebek, vágások kezelésére szolgál. A civileket érő halálos balesetek akár 40 százaléka is elvérzés miatt válik végzetessé, az esetek 33-56 százalékában még azelőtt, hogy az áldozat kórházba kerülne – állítja az FDA jelentése.

Forrás: Tech Insider

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra