Túl sokat vártunk a pókselyemtől

Jóllehet a tudomány legkülönfélébb képviselői egyöntetűen csodálatos természeti alkotásnak tartják a pókselymet, azért van egy terület, ahol nem bizonyított a hatása: a gyógyításban.

"Tegyél a sebre pókhálót" - ez a mondás több ezer évig hangozhatott el, hiszen már az ókori Rómában is ismerték, ahol nemcsak sebkezeléshez, de még szemölcs ellen is ajánlották. A középkori orvosok is széles körben használták: nyílt sebet fedtek be pókhálóval, illetve a gyulladt fogra tekerték. A modern idők tudományos vizsgálatai eleinte fokozták az ellentmondásokat a pókselyem gyógyhatásával kapcsolatban. A dániai Aarhus Egyetem kutatói ezért megkísérelték igazolni a pókselyem antibiotikus hatását.

A pókhálót már több ezer éve is használták sebkezelésre.
A pókhálót már több ezer éve is használták sebkezelésre. Fotó: Getty Images

Miért lenne védőhatása?

Az antik görögöket tartjuk a nyugati orvostudomány alapítóinak, olyannyira, hogy az orvosok a mai napig a hippokratészi esküvel szentesítik fogadalmukat. Mégis, sok mindent nem tudunk arról, hogyan is gyógyítottak a mai orvosok elődei.

"A pókselymet mindig nagy csodálat, majdhogynem misztikum övezte" - írta a kutatást vezető biológus. A mítoszok egyike a gyógyhatás, amelyet inkább hiedelem táplált, semmint bizonyítékok. Amióta csak elterjedt a nézet, hogy a pókselyemnek mikrobaölő hatása van, azóta próbálják ezt különféle elméletekkel igazolni. Így például a "társas pókok" nézet szerint azért antibiotikus a pókselyem, hogy a nagyobb csoportokban élő pókfajták egyedei között megakadályozza a fertőzések terjedését. Merthogy ezeknek a pókoknak a beltenyészet miatt gyengébb az immunrendszerük, fogékonyabbak a betegségekre.

Nem megfelelőek a bizonyítási módszerek - állítják a dán kutatók a kollégákról. Korábbi laboratóriumi kísérletekben például gyakran acetont vagy etil-acetátot használtak a pókselyem feloldására, és az oldat antimikrobiális tulajdonságait vizsgálták. Csakhogy ezek az oldószerek maguk is ilyen hatással rendelkeznek.

Vissza a természethez

Az Aarhus Egyetem kutatói viszont természetes úton a pókokból kinyert pókselymet tanulmányoztak, és nem találták jelét antimikrobiális aktivitásnak. Jóllehet ez nem zárja ki, hogy bizonyos fajok pókhálója mégis rendelkezne ilyen tulajdonsággal, azért az eddigi vizsgálatokat megkérdőjelezi.

A pókok egyébként a tojásaikat burkolják pókselyemből szőtt csomagba, amit szakszóval kokonnak nevezünk. A póktojás magas tápanyagtartalmánál fogva ideális a mikrobák szaporodásához. Ám a tojásokat védő selyemzsáknak még sincs mikrobaölő hatása, pusztán a fejlődő utódok fizikai védelmét szolgálja - vélik a dán kutatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra