Több sugárzásnak teszi ki az elhízottakat a CT-vizsgálat

Kutatók szerint az elhízott és túlsúlyos betegek sokkal nagyobb mennyiségű sugárzásnak vannak kitéve a CT vizsgálatok során. Ez azzal magyarázható, hogy testük képalkotó vizsgálatához több sugárzásra van szükség.

"A beteg méretéhez igazítva kell meghatározni a dózist, ezért növelni kell a röntgensugarak erejét és a szervezetbe hatoló mennyiséget" - magyarázza Dr. Dushyant Sahani, a Massachusettsi Általános Kórház CT részlegének igazgatója, a Harvard Egyetem radiológus professzora.
A Physics in Medicine & Biology legújabb számában megjelent tanulmányból az is kiderül, hogy az amerikai felnőttek közel 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízással összefüggő egészségügyi rendellenességek terjedésével párhuzamosan az orvosi szűrővizsgálatok gyakorisága is növekedést mutat. Mivel a sugárzás rákot és más káros mellékhatásokat okozhat, a szakértőket aggasztja az orvosi képalkotó vizsgálatokból eredő behatás kockázata.

Sahani ugyanakkor azt is elmondta, hogy a túlsúlyos betegek felesleges zsírszövetei a sugárzás nagy részét elnyelik, ezért nincsenek kitéve nagyobb veszélynek. A zsír nem olyan érzékeny a káros elváltozásokra, mint a többi szövet. Még ha egy elhízott beteg kétszer akkora sugárbehatást kap is, mint egy azonos életkorú soványabb páciens, a sugárkárosodás kockázata a soványabb személy esetében magasabb.

Az amerikai Rensselaer Politechnikai Intézet kutatói Aiping Ding vezetésével kísérletükben 10 számítógépes férfi és női "fantomot" hoztak létre, amelyek a különböző testalkatú embereket képviselték, a normálistól a kórosan elhízottig. Ezután kiszámították, mennyi sugárzás kerül a szervezetbe a CT vizsgálat során. Egyes esetekben az elhízott betegeknél akár 57 százalékkal nagyobb dózis érte a szerveket.

Mit kezdjenek ezzel az információval a betegek? Ding úgy véli, hogy a pácienseknek érdemes megkérdezniük a radiológust arról, milyen kockázat leselkedik rájuk a CT vizsgálat alatt. A betegek különösen az olyan kórházakban vannak kitéve nagy kockázatnak, ahol az egyes betegeken egy nap alatt több CT vizsgálatot is végeznek.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag