Több a koffein a keserűbb ízű kávéban?

HáziPatika

Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea valóban "erősebb", vagyis jobban élénkít.

A kávé és a tea az egyik legnépszerűbb reggeli ital, köszönhetően a benne lévő koffeinnek, amely gyorsan felpörgeti a szervezetünket. Sokan kimondottan az erős, karakteres ízű kávékat kedvelik, mert úgy gondolják, hogy azok magasabb koffeintartalommal is rendelkeznek. A Telex cikke szerint azonban ez nem minden esteben igaz.

13+1 dolog, amit jó tudni a koffeinről

Évszázadok óta fogyasztjuk különféle formában az 1,3,7-trimetil-xantint - azaz ha valakinek így nem ismerős, a koffeint - és a vele rokon vegyületeket. Mára a legelterjedtebb pszichoaktív anyaggá lépett elő, több milliárd ember étrendjének része nap, mint nap. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet erről a vegyületről.

Nem mindegy, hogyan készítjük el a teát

A tea kapcsán az egyik gyakori tévhit az, hogy minél tovább áztatjuk a filtert, vagy a tealeveleket a vízben, annál erősebb lesz tőle az ital. Ennek viszont pont a fordítottja igaz: minél kevesebb ideig áll a vízben, annál erősebb lesz a tea. A tealevélből ugyanis a hő hatására a koffein szabadul fel elsőként, majd utána a tearubigin nevű vegyületcsoport. Ezek a vegyületek rákapcsolódnak a koffeinmolekulára, ami megnehezíti, hogy a receptoraink kapcsolódhassanak velük. Emiatt erősebb lesz az a tea, amibe csak rövid ideig lógattuk bele a leveleket - igaz, az íze sem lesz így az igazi. A teában lévő koffein egyébként lassabban szívódik fel, így hosszabban, kiegyensúlyozottabban fejti ki a hatásait is.

Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea jobban is élénkít. Fotó: Getty Images
Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea jobban is élénkít. Fotó: Getty Images

A kávé esetében is igaz, hogy az erősebb íz nem feltétlenül jár együtt nagyobb koffeinlökettel, ennél az italnál azonban az elkészítés módja már kevésbé befolyásolja, hogy milyen hatással lesz ránk. A kávébab az ízét elsősorban a pörkölésének köszönheti, minél tovább tart ez a folyamat, annál karakteresebb íze lesz az italnak. A sötét babból készült kávék ezért rendszerint keserűbbek, viszont több koffeint nem tartalmaznak, mint a világosabb szemek. 


Több tanulmány is szól arról, hogy milyen egészséges tud lenni a kávéfogyasztás, többek között a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően. Túl nagy mennyiségben viszont függőséget okozhat, és káros lehet az egészségre. Az alábbi cikkünkben leírtuk, hogyan kávézhatunk okosan!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a ködfoltok lassan mindenhol megszűnnek, ezt követően napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag